Ma délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal.
👉 Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök - aki a felmentése miatt mára a Tiszához igazolt - a hivatalos magyar álláspont helyett ukránbarát álláspontot képviselt a NATO katonai tanácskozásain, emellett felszólalásait a “Slava Ukraini” (“Dicsőség Ukrajnának!”) felkiáltással zárta.
Ruszin-Szendi egy korábbi hangfelvételen azzal is kérkedett, hogy megvannak még neki a fontos ukrán kapcsolatok, így fogalmazott: “hogy ha odakerülünk, akkor lesznek telefonszámok, lesznek telefonszámok, én sokszor elmondtam, hogy a volt ukrán vezérkarfőnökkel találkoztam vezérkarfőnökként a legtöbbet. (…) Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk”.
👉 Szintén tegnap a Tisza Párt elnöke rátámadt a haderő-fejlesztésére, számonkérve a honvédelmi minisztert és hamis vádakkal hergelte a közvéleményt.
(Milyen érdekes az is, hogy a Tisza Párt támogatói között végzett aláírásgyűjtés eredményhirdetésére többségbe kerültek az Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását támogatók. Lehet, hogy már az is a művelet része volt?)
👉 Ezt követően a mai napon az ukrán titkosszolgálatok széleskörű lejárató hadjáratot indítanak Magyarország ellen.

🫵 Magyar Péter az ukránok oldalára állt, nem a magyarokéra. Csak ő tudja megmondani, miért tette.

A szabad Magyarország történetében azonban példátlan, hogy egy magyar politikai párt vezetői részt vesznek egy másik ország titkosszolgálati műveleteiben.

Minden eszközzel meg fogjuk védeni a hazánkat!
Dicsőség Magyarországnak!

Ma este már adásban! A Mosonmagyaróvár Tv Hírháttér műsorában. Aktuális hírek a járványról a térség beruházásáról és a Kiserdő védetté nyilvánításáról.

Vitályos Eszter országjárásunk pécsi állomásán: Európa újra a vesztébe rohan, és megint Magyarország és a magyar kormány az, amelyik megpróbálja megállítani.

Történt ugyanis, hogy most szerdán egy…

👉 Ez hogy történhet meg? Ukrán-Tisza összejátszás.

Magyarország az orosz-ukrán háború kezdete óta egy következetes békepárti álláspontot képvisel. Azt valljuk, hogy nekünk elsősorban Magyarország…

Ma Érsekcsanádon jártam, és megkérdeztem az embereket: merre fejlődjön a Bácska?

Sokan elmondták, hogy végre érzik: eljött a mi időnk! Az útfejlesztések, a gazdaság erősítése, a turizmus fellendítése…

Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis (ASP) a házi sertésállományban is, ezért minden hazai állattartónak kiemelten fontos a megelőző intézkedések betartása.

Ezekre figyeljünk különösen:
a…

I. András király és fia, Dávid herceg nyughelye, altemploma a magyar állam egyik alapköve. Átadtuk a Tihanyi Bencés Apátság történelmi épületét. A teljes felújítást több mint 7 milliárd forinttal…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média