Napló/2681: A kollégiumi hétvégén a zsúfolásig megtelt Kölcsey házban tartott érdekes és informatív előadást Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos. Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencia nem az utolsó találmánya az emberiségnek.

A baloldal megpróbálja a magyar parlamentbe varázsolni a szerb, az ukrán vagy épp a bosnyák parlament hangulatát. Igaz, ott verekedni is szoktak…, de ki tudja, hogy mi lesz még itt 2026-ig…

A Momentum…

Méltó helyre került a kiegyezési törvény egy példánya.

Egy különleges és fontos akció fejeződött be ma azzal, hogy 136 parlamenti képviselő, magánember (a Fidesz-KDNP frakció képviselői, valamint a…

Magyar-Kazah Üzleti Fórum

Az agrárgazdasági együttműködés kibővítéséről egyeztettem Sakkalijev Armannal, Kazahsztán kereskedelemért és integrációért felelős miniszterével. Ha a magyar szaktudást és…

1. Magyarország egyetért az európai védelmi képességek fejlesztésével és e célkitűzés megvalósítását nemzeti hatáskörnek tekinti. Magyarország támogatja, hogy a kapcsolódó nemzeti finanszírozási…

A baloldal akciója a mérgező füsttel nem csupán a Parlament több, mint száz éves történelmének elárulása, hanem egy nettó nemzetellenes cselekmény, merénylet hazánk legfőbb törvényhozó szerve ellen.…

A brüsszelita, nemzetáruló baloldal ismét kimutatta a foga fehérjét.

A nolimpiás momentumosok a mai szavazást vandálok módjára próbálták meg bojkottálni. Ennek következtében egy képviselőtársunk…

A külföldi politikai és médiakorrupciós hálózaton keresztül finanszírozott baloldali képviselők ismét bebizonyították, hogy nekik a külföldi megrendelő érdeke számít, és ha kell, az erőszaktól sem…

A profitplafon bevezetésével azt tapasztaljuk a boltokban, hogy a kereskedők profitéhségének gátat tudtunk szabni. Ennek köszönhetően például a régimódi sült sertészsír ára közel 60 százalékkal…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média