Benn volt, kinn van. Fő a jókedv
Hungarikum Liget, Európa Szabadegyetem – Csörgőlabda bajnokság a kollégiumok között.
Hungarikum Liget, Európa Szabadegyetem – Csörgőlabda bajnokság a kollégiumok között.
Benn volt, kinn van. Fő a jókedv
Azok számára, akik még nem regisztráltak a Gondosórára, és az internet helyett inkább telefonon intéznék a regisztrációt.
Pénteken hivatalosan is elindul a párizsi olimpia.
Sok sikert a magyar sportolóknak! Egy ország szeme rajtatok, már most büszkék vagyunk rátok! Hajrá!
Holnap kezdődik! ️
Jobb pályán! 🤝
Találkozzunk Tusványoson! ✌️
Az „apostolok apostola”
Mária Magdolna egy megszállott asszony volt, akiből Jézus hét ördögöt űzött ki, majd Jézus követőjévé vált.
Jelen volt Jézus kereszthalánál, egyike volt azoknak, akik…
🙏Emlékezzünk a hősökre, akik ma 568 éve, 1456. július 22-én világraszóló diadalt arattak a Nándorfehérvárt akkor már több mint két hete ostromló Oszmán Birodalom hadserege felett, ezzel Hunyadiék és…
„Mert ki tudja azt most már idegen világrészekben vagy itthon is valamely kis faluban, ha mélán megkondul délben a nagy harang, hogy abból a magyarok lelke sír elesett ősapákért?” /Mikszáth Kálmán/
Kiesett a templom kéményére épített fészekből egy gólyafióka néhány napja Eleken.
A gyulai hivatásos tűzoltók az ereszcsatornában fennakadt fiókát egy emelőkosaras jármű segítségével a tetőről…