Kacsoh Dániel szakkolléga mai becsípődése The Manről

️ Petschnig Mária Zita a férjével – saját bevallása szerint – nagyjából hatvan Tisza-szigetnél tartott fórumot. Eddig. Az egyiken arról beszélt, ha Magyar Péter kormányra kerül, szegénynek bizony adót (is) kellene emelnie. Ez van. The Man válasza: Petschnig Mária Zitának semmi köze nincs a Tiszához. Na persze

️ Majd pártelnök úr az önkéntesek minapi találkozóján alig leplezetten leb.szta a Tisza-szigeteket, mondván, óvatosabban a vendégekkel, ja, és nincs buli, csak munka – lám, ő is henyélhetne és olvasgathatna, mégsem teszi. Zárójelben: azért MP havi öt-hat millát hazavisz havonta, igaz, a valódi munkahelyére nem nagyon jár be...

️ Még egy apró epizód a hétvégi szónoklat kapcsán: The Man azzal kezdi, nem készült beszéddel, csak a „lusta” kampányfőnöke maga helyett színpadra küldte, majd mégis kb. 40 percet hadovál. (Ez a fazon sosincs „magán kívül”, na️)

️ De a lényeg mégis az, hogy ha idevesszük a lelkes balos médiamunkások vegzálását is, azt látjuk: a neki drukkolók és dolgozók azt kapják Magyar Pétertől jutalmul, amit az ellenfelei (úgymond) büntetésül. Alázást és megtagadást. Mit művelne ez az ember a miniszterelnöki székben

Ezt nézzétek!!
Mintha az angolok a délutáni tea után vissza akarnák kapni a hazájukat a bevándorlóktól…

Megtámadták Magyarországot! – éppen ma tíz éve történt a röszkei ostrom! – Csaknem egy napig tartott a súlyos összecsapás a magyar hatóságok és az országba engedély nélkül betörni kívánó illegális…

Most biztonságban élünk, de csak egy rossz választás, és bevándorlóország leszünk.

10 éve volt a röszkei csata.

Ez is rendőrautó, de nem a megszokott!

Kívülről a jól ismert matricázás és villogó, belül pedig minden, ami a szolgálathoz kell, de ez a típus nem tartozik a leggyakoribb járműveink közé.

Ez a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média