LENTULAI Digitális Polgári Kör
\\\

Mint mondtam, társalapító egy helyen lehet valaki.
Ennek fényében hatalmas McTiszteltetés ért azzal, hogy ezek az emberek úgy döntöttek, elfogadják a felkérésem, hogy a nagyképűen simán csak a nevemmel elláttott DPK társalapítói legyenek.
Célunk? Hát nézzetek rájuk! Helyénvaló szív, elköteleződés, humor és karakteresség. Mi ezekkel a tulajdonságokkal akarunk tenni a közösségeinkért.
Vannak napok, amikor ilyennek látom magam is.
Amint tudtok tagként jönni, szólok!
——
Addig is nézzük a brigádot!

Bús Balázs | az NKA alelnöke, korábbi óbudai polgármester | szeret verandán ülni szódásszifonokkal, valmint jóban van Miklósa Erikával, ennek később jelentősége lesz

Gyopáros Alpár | Gyopi - azt mondta, ez a titulusa | akkora vidéki, hogy szédül a betonon; szerintem mindenki bírja

Ókovács Szilveszter | az Operaház főigazgatója | valaha basszusgitáros volt, Rost Andrea akkor még tehetségesnek tartotta

Jeszenszky Zsolt | politikai hobbista | igaz barát, szereti a pankrációt, a női lábfejeket, Ronald Reagant és az apukáját

Dódity Gabriella | a kispesti Fidesz elnöke | az egyetlen személy, aki bármilyen körülmények közt - akár egy péküzem lisztes zsákjaiban megpörgetve is - felismeri Lackner Csaba poros orrát

Gajdics Ottó | a HírTV legendája | legjobb főnököm, a G-Nap estéjén akartam vinni neki húslevest, visszautasította, majd aztán mindketten visszatértünk ragyogva

Szüts Apor | zeneszerző, zongoraművész, karmester; a Budafoki Dohnányi Zenekar művészeti vezetője | feldolgozta a Family Guyt, az én korlátoltságom, hogy mindig ez jut róla eszembe; mivel Miklósa Erikával jóban van, Rost Andrea nem biztos, hogy kedveli

Trombitás Kristóf | a Megafon véleményvezére | undorító laziale, Róma strandkorlátkék falusi csapatának szurkolója, az hogy kedvelem, vezeklésem bizonyítéka az összes bűnömért

Németh Lojzi | a Bikini zenekarvezetője, az Artisjus elnöke | életben tart egy teljes zenekari életművet, viszont őt a basszusgitár ellenére utálhatja Rost Andrea
——
Nyomj egy lejkot, ha kedvelsz a csapatból valakit!
Nyomj egy lejkot, ha jönnél majd közénk!

Lánykérés az IRONMAN-en

Makhajda Bence, Békés vármegyei szóvivőnk számára az idei IRONMAN nem csupán a csaknem 4️⃣ kilométer úszásról, a 1️⃣8️⃣0️⃣ kilométer kerékpározásról és a 4️⃣2️⃣ kilométer…

TÖRTÉNELEM! Trump és Putyin is megérkezett Alaszkába, a béketárgyalás helyszínére.

Magyar Péter hogyan akar Orbán Viktorral vitázni, mikor egy fiatal kissrác a hívei előtt lemattolja??? Ráadásul már MEGINT HAZUDOTT Péter, és sértegette a fiút. Minden tiszteletem a srácé, meghívom…

Hajrá, Magyarország!
Törőcsik Zsófia világrekorddal szerzett aranyérmet szabadtüdős uszonyos úszásban rendezett Világjátékokon!
Egy nemzet büszke rád, Zsófi!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média