Ujréti László, Dózsa László, Dörner György, Frajt Edit, Gáti Oszkár, Kútvölgyi Erzsébet, Menszátor Magdolna, Rajhona Ádám, Usztics Mátyás, Végvári Tamás.
Elindítottam ma egy dvd-t a rettenetes kupacból.
A szinkronhangokat sorolja a szokásos, angolul sose tudó narrátor közvetlen a film elején. Pusztán a nevek alapján nem lehet rossz. Ha szar, akkor is jó. Ezeket a legendás hangokat hallani olyan nosztalgikus, hogy az mindeggyé teszi, milyen lesz a múvi.
Csak három esetben lehet nálam eredeti dvd.

1) szívemnek kedves
2) alapmű a filmtörténelemben
3) 299-699 Ft között megvett f^sztvggyami

Ez pedig az 1-es. Nem volt megkerülhetetlen alkotás, de azt hiszem, az én generációm ismeri, és most bennük is olyan nosztalgiát ébreszt a 80-as évekkel kapcsolatban, mint ahogy én beleborsókáztam, amikor a fiók mélyéről előkerült (ki is szedtem párat, hogy azokkal folytassam majd nektek).

A főszereplő, Bryan Brown megszólal Ujréti László, azaz Terence Hill hangján, és máris végem .
A filmre valahogy bemehettem általános iskolásként a tatabányai Táncsics moziba, az volt közel Bánhidán, a Turul mozi volt A Mozi, oda különlegesebb alkalmakkor juthatott oda az ember gyerekként. Ide a nagymamámmal az összes Bud Spencer-film közös megnézése után elmehettem egyedül. Egy kisüveges kóla és egy Sport szelet fért bele, ugyanez volt a menüm a megyei könyvtárban is lemezhallgatás közben sci-fi regényeket olvasgatva. Próbálnám ma Ádámnak elmesélni, hogy könyvtár, meg hogy ha hazahozhatom, miért olvasom mégis ott, fülessel a fejemen… megöregedtem. Ti is, nyugi

Vissza a filmhez!
Valami elementáris ereje volt anno az amerikai filmeknek. Ha az RTV-újság azt írta: színes, magyarul beszélő amerikai film, az maga volt az ünnep. Hát még moziban!
A film a filmkészítést mutatja be egy titkosszolgálati akcióban, ahol ki kell segítsék a nyomozókat egy maffia elleni tanúvedelemben, eljátszva, hogy meghal az illető. Erre a filmesek, maszkmesterek képesek.
Bryan Brown egy karakterszínész a szememben, nem lett sose A-kategóriás, csak hát könyörgöm, a “régen a szar is jó volt, ma a jó is szar” zenékre alkalmazott axióma igaz a filmekre is. A filmekre pláne. A Derült égből Polly-ban is játszik Ben Stiller és Jennifer Aniston oldalán, és imádom abban is (micsoda vígjáték!).
Ez viszont az ő filmje, és hiába imádtam, hiába hamisítatlan 80-as évek, nem lett sztár.
A furcsa felkérést elfogadja a szakember, el is játssza a kért hamis gyilkosságot, de aztán az események ellene fordulnak, és neki kell menteni a saját irháját. Jó kis krimi, na.
1991-ben született egy második rész, nem láttam, valamint egy sorozat is jóval később, az ilyen bőrlehúzás meg sose érdekelt.

Ahogy most írok nektek, nem a filmen a szemem, és Ujréti minden megszólalása megzavar Terence Hill miatt
Üljetek fel a nosztalgiavonatra, 40-50-60-asok!
——
Trükkös halál (1986)
[F/X / Murder by Illusion | r: Robert Mandel; sz: Bryan Brown, Brian Dennehy]

️ Ukrajna megtagadta 665 millió dollár adósság kifizetését de Ursula még több pénzt küldene.
☝️Javaslom, hogy a tiszás kamuszavazáson adatokat szolgáltató Ukrajna támogatók fizessenek közvetlenül…

❤️ Felemelő érzés: 1848 méter hosszú a Nemzet Zászlója, ami az Összetartozás napjának tiszteletére kiegészült egy négyszáz méteres székely zászlóval is!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média