“Ember csak az, aki felnőtt korában is gyerek marad.”
/Erich Kästner/
\\\

A miniszterelnök anyjára megszólalásig hasonlító - tényleg addig, mert konkrétan súlyos akadályokba ütközik a beszédkészsége az ország mamájának - Lannert Juditnak szeretnék mondani néhány dolgot.

Mi férfiak, és néha a nők is, azért sírunk fodball események katartikus pillanataikor, legyen az öröm vagy bánat, mert gyerekek maradtunk belül.
Nemhogy nem szégyen ez, hanem egyenesen erény!

Sírtam a jugó mészárszék alatt. Sírtam a finnek ellen befosott gól után. Sírtam, amikor Priskin kilőtt minket az eb-re, majd amikor Szobó is. Sírtam, amikor a másodosztályú Tatabánya Puhl miatt nem lett magyar kupagyőztes. Sírtam, amikor Kipu befejezte. Sírtam Öcsi bácsi temetésén.
De mai napig sírok Totti utolsó meccsének hangosbemondós felvezetésén. És mégcsak valami hatalmas dolog sem kell ehhez, mert sírtam, amikor egy sima bajnokit a 95.-ben nyert meg a Roma. Két hete.

Tudod, miért, te egyszerű?

A nagyapám miatt.

Aki előszőr vitt meccsre, edzésre, akivel minden meccset néztünk, amit adott a tv, aki focizott velem, és védte a seggemet, amikor szétrúgtam nagyanyám rózsáit. Akinek mai napig minden kis sikert ajánlok, amit én vagy a fiam átélhetünk, de ő már nem. Aki láthatta Puskásékat, és sajnálom, hogy nem láthatja Szoboszlait. Apám híján tőle kaptam mindezt, es adom is tovább, amennyire sikerül. Tudod, ma reggel is foci podcastet hallgattunk a fiammal, míg beértünk a suliba.

De mondom tovább, te SZDSZ-lerakat!

A legjobb barátomat is a fodball adta.

De ennél nagyobb ajtót is nyithatok neked.
Sírtam Kásásék, Benedekék első aranyánál.
Sírtam Szilágyi Áron diadalmenete végén.
Sírtam Gulyás Michelle befutásánál.

Mégcsak focilabda se kell hozzá.

Lélek, hazaszeretet és a felmenőid tisztelete kell hozzá. Ezek nélkül nemhogy vezető pozíciót nem szabadna vállalnod, hanem létezned sem javallott.
És a te kezedbe került az ifjúság…

Ajánlom figyelmedbe a nemrég elhunyt Lakat T. Károly Apám regénye c. könyvét. Lenne benne tanulnivalód a témában!