Ma három honfitársunk halt meg egy olyan tragédiában, amely elkerülhető lett volna. A fénysorompó rendben működött, de a járművezető ezt sajnos nem vette figyelembe. A magyar vasúton sok kihívással küzdünk, de egy valamiből nem engedünk: a biztonságból. A vasútnak felróható okból 16 éve nem történt halálos kimenetelű baleset Magyarországon. Ez a szeretteiket elveszítő családoknak természetesen nem vigasz, de tanulság mindannyiunk számára: csak a szabályok közös betartásával kerülhetők el a tragédiák. Az áldozatok hozzátartozóinak együttérzésemet fejezem ki.

Keserűen kezdődött a hétfő reggel

Ma reggel a Miskolcról Hidasnémetibe tartó személyvonat Méra közelében egy vasúti útátjáróban összeütközött egy autóval, melynek következtében a gépjárműben utazó három utas életét vesztette. Sajnos a gépjármű sofőrje a fénysorompó tilos jelzésénél hajtott az átjáróba. Részvétünk a családnak.

Újra és újra nyomatékosítjuk, hogy kérjük tartsák be a KRESZ szabályait

Már csak 1 hét! Magyarország felkészült az EU-elnökségre!
A meghatározott prioritásoknak pedig egy közös céljuk van, az, hogy Európát újra megerősítsük, újra naggyá tegyük! #MEGA

Béke és demokrácia!☝️

75 éves az Európa Tanács!

A magyar képviselők megkezdték a parlamenti közgyűlés nyári ülésszakát!

A régi célok semmit nem vesztettek aktualitásukból!

️Minden idők legsikeresebb magyar Európa-bajnoksága
️Még soha nem nyertünk ennyi érmet úszó Európa-bajnokságon: arany, 9️⃣ ezüst és 8️⃣ bronz. Gratulálok!

Ma tárgyaltam Budapesten az EU Katolikus Püspöki Konferenciáinak Bizottságával (COMECE) és az Európai Egyházak Konferenciájával (CEC) a magyar EU-elnökség kapcsán.
Megvédjük keresztény értékeinket!

️VAKÁCIÓ
Ma van a nyári szünet első napja. A nyár a pihenésről és a szórakozásról szól, de fontos, hogy ilyenkor is vigyázzunk magunkra. Kérjük mindenki fokozottan ügyeljen a gyermekek biztonságára a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média