Óföldeákon vettem részt falugyűlésen, ahol gratuláltam az elmúlt évek eredményeihez és felajánlottam a további együttműködést.
A cél az, hogy aki itt él, az itt is maradjon. A közösség számára a minőségi szolgáltatások közül az egyik legfontosabb szerepe a közlekedésnek és a minőségi úthálózat kialakításának van, hiszen az itt élők napi szinten kényszerülnek az ingázásra. Nagy előrelépés, hogy Földeák után Maroslele felé is elkészül az új útszakasz.
Levélben fordultunk az Európai Parlament elnökéhez, Roberta Metsolához, amelyben az EP magyarországi raportőre, Gwendoline Delbos-Corfield leváltását kezdeményezzük a hazánkat gyalázó botrányos…
Fáradhatatlanul kutatnak további túlélők után a magyar mentőalakulatok a török-szíriai földrengés sújtotta területeken. Már 27 ember, köztük több gyermek életét is sikerült megmenteniük.
Magyarország történetének legnagyobb humanitárius 🙏 segítséget nyújtottuk az elmúlt évben Ukrajnának️Több mint 1️⃣ millió menekültet engedtünk át a határainkon, akik Ukrajnából érkeztek️
Győrzámolyi gazdák között töltöttem az estét. Példaértékű az az együttműködés ahogy támogatják egymás gazdálkodását . A KAP nyújtotta lehetőségekről , tervekről egyeztettünk .