A pitvarosi Rákóczi Bál nemcsak a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének, hanem a nagy találkozások ünnepe is.

Tiszteletemet szeretném kifejezni azok iránt, akik még 1947 előtt határon túl születtek, és még emlékeznek arra a világra, amelyet egy politikai döntés miatt 48 óra alatt voltak kénytelenek elhagyni.

A szülőföld elhagyása soha sem könnyű dolog, a gyökerek elvesztése, az iskolától, a templomtól és a szülőháztól való búcsú egy olyan seb, ami soha nem gyógyul be. Ezért is tartom fontosnak, hogy azok a családok, akik a Felvidékről jöttek, továbbra is szövetségben és szoros közösségben éljenek.

Kívánom azt, hogy a múltból építkezve a következő évtizedekben is sikeresek legyenek itt Pitvaroson és az egész térségben.

Köszönöm a meghívást Szüllőné Cződör Mária elnök asszonynak, Radó Tibor polgármester úrnak, valamint a rendezvény fővédnökeinek, Mucsi Balázsnak, a Rákóczi Szövetség alelnökének és Csjernyik Istvánnak, a Négy-Határ 99’ Kft. ügyvezetőjének!

A magyar nemzet egy egész fegyvernemet adott a világnak: a huszárt.

Számunkra nagyon fontos a huszárhagyományok ápolása, hiszen erre is szükségünk van a jövő haderejének építésénél.

Ma ellátogattam a…

🤝⚡️ Hiszünk a regionális összefogás erejében, és abban, hogy együtt hatékonyabban képviselhetjük a térség hasonló adottságú országainak érdekeit a nemzetközi energiapolitika terén.

A ️GLOBSEC Tatra…

Az ágasegyháziak meghívását azért is fogadtam el örömmel, mert ide kötnek a gyökereim. Nagyapám az iskola igazgatójaként, nagymamám pedig alsótagozatos tanítónőként 30 éven át építették a helyi…

A Dán Siketek Sportszövetsége 100 éves születésnapját ünnepli Koppenhágában, ahol a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága (ICSD) elnökeként köszöntőt is mondhattam. A képen a Dán Siketek Sportszövetsége…

Végső búcsút vettünk
Fodor Tamástól, a keresztény egyházzene fontos újítójától, a Budafok-tétényi közélet jeles személyiségétől.

Szomorú evangelizáció/ örömünnep részesei lehettünk!
Az örök világosság…

👏👏👏 A Dalszerzők napja a zenék alkotóira hívja fel a figyelmet minden évben október 8-án – azaz ma…

️ Annyi gyönyörű dal kísérte végig az én életemet, de gondolom, sokan vagytok ezzel így Ti is.

Ha…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média