Nincs új a nap alatt: Brüsszel és Ukrajna egymást mentegetik a korrupciós ügyekben.
Nyilvánosan beismerni és megmenekülni tőle – ez a kötött sorrend, másképp nem megy.
Karácsony Gergely csődbe vitte a várost. Ezt áttételesen maga is elismeri, amikor mentőövet kér a kormánytól. Nyilvánosan azonban még mindig tagadni próbál: nem jelent nyilvánosan csődöt, pedig ezt nemcsak az íratlan, de az írott szabályok is megkövetelik tőle. Az 1996. XXV. törvény értelmében lehet kezdeményezni adósságrendezési eljárást. Ennek során csődbiztos neveznek ki, aki megoldja a helyzetet, amit a város vezetése már nem tud. (Vagy nem akar.)
Két lehetőség van:
1️⃣ Budapest vezetése nem ismeri a törvényeket.
2️⃣ Budapest vezetése ismeri a törvényeket, de úgy gondolja, hogy rá nem vonatkoznak.
Mindeközben a választókerületemben lévő Ambrózfalva csődeljárásnak vetette alá magát, épp most érnek a végére. Átütemezik az adósságfizetést, és új pénzügyi tervet kell készíteniük, hogy kilábaljanak a bajból. Felelősségteljes döntést hoztak, behúzták a kéziféket a település érdekében. Pedig kevesebb, mint 500-an élnek ott. Miért gondolja azt Budapest, hogy más szabályok vonatkoznak rá, mint bármely más önkormányzatra? A kétmilliós Budapest vajon fékezés nélkül megy a szakadék felé, vagy pedig a jajveszékelést lassan felváltják a tettek?
Budapesten ma nagy baj van, de akár már holnap érkezhet a segítség. Orbán Viktor ugyanis hű a szavához: Magyarország kormánya nem hagyja, hogy a fővárosi vezetők alkalmatlanságának a budapestiek fizessék meg az árát.
Nincs több haladék, nincs több angolnázás, Karácsony Gergely és körének ideje vállalnia a felelősséget. Beismerni, kimondani, vagy lemondani. Minden önkormányzatra ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Nincs más út.
/posztok.hu


️Németországban ismét forrnak az indulatok.
Brüsszel fuldoklik a korrupcióban. Pont, mint Ukrajna.

