Megígértük, teljesítjük!
Az árréscsökkentés bevezetése óta 2.121 üzletet ellenőriztünk, melyből 1.790 élelmiszerüzletre, 331 pedig drogériákra vonatkozott és jelenleg 197 ellenőrzés van folyamatban.…

Elkezdte a konzultációkat a külgazdasági és külügyminiszter azokkal a nagy cégekkel, amelyeket az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött kereskedelmi megállapodás érint.

A választókerületemben nem ígérgetünk, hanem építünk

A kisebb települések fejlesztése is fontos számomra, így Gyepükaján sem maradhatott ki a térségben megvalósított beruházások sorából: a 350 fős…

Nyáron a tanulás is más

A tanév lezárult, de a tudás nem megy vakációra! A nyári hónapok kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy diákjaink a saját tempójukban, kötetlenebb keretek között fejlesszék…

Az évi 1️⃣ milliós lakhatási támogatásra a legtágabban vett állami dolgozói kör lesz jogosult:

egészségügyi alkalmazottak,
rendőrök,
tanárok,
kormányhivatalok,
önkormányzatok,
költségvetési szervek…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média