Magyarország nem csak Budapestből áll Nyíregyháza példája jól bizonyítja, hogy vidéken is lehet sikeres turizmust építeni. A 20 milliárd forintos fejlesztések eredményeként az állatkert mellett új, 90%-os kihasználtsággal működő szállodák várják a látogatókat. Emellett pedig magánberuházásoknak köszönhetően éttermek, szórakozóhelyek és más szabadidős létesítmények gazdagítják a helyi kínálatot.
Görgess tovább!
Orbán Viktor: Az amerikai külügyminiszter szerint tisztességtelen dolog volt becsapni a világot azzal, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút, Brüsszel mégis folytatja a szankciókat. Miközben Amerika a…
A Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) mai Küldöttgyűlésén újabb öt esztendőre az MTK elnökévé választottak. Köszönöm a megtisztelő bizalmat! A világ egyik legjobb dolga MTK-snak lenni! Hajrá, kékek, hajrá…
A Duna mellett, csodálatos természeti környezetben élünk mi itt Baján és a térségben. Ez viszont mindennapi feladatokat is jelent számunkra. Ezekről a feladatokról egyeztettünk ma Telkes Róberttel, az…
“Az ember munkára született. Aki szeretetből és kitartóan dolgozik, könnyűnek találja a fáradtságot.” Ma van Bosco Szent János ünnepe, aki a fiatalok tanítója és mestere volt.
Kiemelkedő tanulmányi és közösségi teljesítményt felmutató jogász hallgatókat, vagyis a Deák Ferenc Ösztöndíj díjazottjait fogadtam a Sándor-palotában.