Kamera forog!
A Mandiner Reakció, azaz sok és fontos téma alaposan kibeszélve, pénteken a Mandiner YouTube csatornáján.
Nemcsak a múltat, de a jövőt is rendezzük
Salgótarján új polgármestere javaslatára, a 81-es vasúti fővonal infrastrukturális felújításával, Somoskőújfaluból a Salgótarjáni Ipari Parkig oda-vissza közlekedhetnek majd a város polgárai. Az egyedülálló, 14 kilométeres vasúti szolgáltatással fogjuk majd tehermentesíteni a Volánbusz járatait, és biztosítani a városlakók gördülékeny közlekedését.
Kamera forog!
A Mandiner Reakció, azaz sok és fontos téma alaposan kibeszélve, pénteken a Mandiner YouTube csatornáján.
A kereszténydemokrácia egyik legfontosabb alappillére a szolidaritás, ezért a Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is azon fog dolgozni, hogy a fogyatékossággal élő társaink napról napra teljesebb…
87 éve halt meg József Attila
még rémlik, milyen tragikus volt, mikor róla tanulva megtudtam, hogy mindig késve érkezett meg. igen, ez a legjobb megfogalmazása ennek. ha egy-egy korszakát nézzük, ami…
️
őszintén szólva most teljesen megnyugodtam
Petykó remeg meg lökdösődik, ha szembesítik korábbi hazugságaival. pedig ha a dollárbalosok ezt nem teszik meg - és nem -, akkor megteszi Menczer meg mi.
️ ennyike.
Élőben tudósított doktori eljárás és sikeres védés – ilyet sem látni minden nap!
Köszönöm mindenkinek a támogató és gratuláló üzeneteket. Köszönöm az egyetemnek a korrekt eljárást. És köszönöm szépen…
Libsik tényleg azt hittétek, hogy bármit megtehettek?
Poloska, azok a szüleid voltak fogantatásod pillanatában!
Igazi hajnali gyerek vagy!
Vége van Peti, ez plusz 20% a Fidesznek.
A varsói gyors figyelmet érdemel!
️️️
Az EU Bizottság szemet huny a lengyel kormány súlyos jogsértései felett!
️
Duda lengyel államelnök szerint Lengyelországban az elnöki intézmény döntéseit a kormány…