Köztulajdonban tartani, de a fejlesztésükbe külső forrást is bevonni, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni – ez a lényege annak az országos állomásmegújítási programnak, amelynek megvalósítására az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM),...

Vasútállomás nem veszíti el közvagyon jellegét: mégis megújul!
Ilyen unortodox ötletekre van szükség ahhoz, hogy sárból várat építhessünk. (Anyukám szólt, hogy ne beszéljek csúnyán.)
Az 5 pontos akciótervem része az utaskomfort növelése is, amibe beletartozik a pályaudvarok, vasút- és buszállomások, megállóhelyek megújítása. Magánpénz bevonásával a köz érdekében!
Az országos állomásmegújítási program jövőre indul, és a mai naptól lehet jelentkezni a pályázati kiírásra. Olyan ingatlanfejlesztők jelentkezését várjuk, akik kereskedelmi célú hasznosításért cserében vállalják az adott állomásépület és környezetének megújítását. A program így egyszerre szolgálja a közösségi közlekedés fejlesztését, a helyi gazdaság erősödését és egy-egy városrész megújulását is.
Hogy pontosan mely pályaudvarokra vonatkozik a pályázati kiírás, az alábbiakban olvasható:

Mesterfok, magyar zenei világszínvonal!
Szabó Dénes mester, Kossuth-díjas karnagy, a Nemzet Művésze idén 50 éves kórusiskolájában, a világjáró, világhírű Cantemus Kóruscsalád otthonában, Nyíregyházán,…

Nem kevesebb történt, mintsem, hogy politikai vérszerződést kötött Brüsszelben Magyar Péter, a Tisza Párt és Gyurcsány Ferenc, a DK. Az elmúlt napokban ugyanis koalíciós megállapodást írt alá Magyar…

Orbán Viktor:
Az EU-val egyszerre állunk küzdelemben a gazdaságpolitika, a migráció és a gyermekvédelem kérdésében. A nemzeti konzultáció értelme, hogy ebben a küzdelemben megerősíthessük Magyarország…

🤝🇨🇳 Kínai médiumok vezetőivel találkoztunk

ℹ️ Egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés Magyarország iránt, és egyre nagyobb az igény az objektivitásra, az adott országról való valós kép kialakítására.…

Napló/2602: Megbeszélés Korenika Attilával, a Neumann János Egyetem oktatójával, a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület vezetőjével. A VII. Országos Schnitta Sámuel vendéglátóipari…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média