„Nem félek a haláltól, Megállok vele szemben,
De mikor lesújt rám, Isten, ölelj meg engem.”
106 éve ezen a napon vált merénylet áldozatává a 20. század egyik legkiemelkedőbb politikusa - Tisza Istvánra és az ő életművére emlékeztünk ma a Corvin-lánc Testület tagjaival.
Tisza István halála a Szent István-i Magyarország bukásának jelképe. Ettől az időszaktól kezdve kétfajta politikus létezik. Az egyik, aki tudomásul veszi, hogy mások határozzák meg létezésünk feltételeit. A másik pedig az, aki demokratikus eszközökkel, de folyamatosan küzd azért, hogy a nagyhatalmak által meghatározott mozgásteret tágítsa. Magyarország kormánya is ezen dolgozik! Hogy a munkánkkal, tehetségünkkel és tudásunkkal készek és képesek legyünk a Kárpát-medencében visszaállítani azt a nekünk járó vezető szerepet, amelyet Tisza István halálának napján veszítettünk el.
A Corvin-lánc Testület elnökének, Vizi E. Szilveszternek ezúton is köszönöm, hogy méltóképpen emlékezhettünk a mai nap.
„Nem félek a haláltól, Megállok vele szemben,
De mikor lesújt rám, Isten, ölelj meg engem.”
Találkozó az osztrák parlament elnökével. 

Magyarország akkor lehet igazán erős, ha összetartunk, és hűek maradunk múltunkhoz, örökségünkhöz és a közös értékeinkhez.
Barátok közt
️ A hosszú hétvégén felkeressük a temetőket, virágot, koszorút viszünk elhunyt családtagjaink sírjára, mécsest gyújtunk emlékükre.
És emlékezünk elveszített bajtársainkra is. Budai Imire ötödik éve. 
Jó szórakozást
️
Azóta semmi sem változott.
Magyar Péter felcsapott a Tudományos Akadémia rendetlen tagjának, és közölte, hogy a magyar gazdaság problémája a fogyasztás csökkenése.
Mondta ezt akkor, amikor letörtük az inflációt, 10 százalékos a…
Isten nyugosztalja Hadas Krisztát.
Bécsben
1️⃣9️⃣:5️⃣5️⃣
HírTV Napi Aktuális
Ennyi.