Na, akkor néhány szó a HÉV-ről és Budapest ügyeiről:

Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium vagy a MÁV vezetésében senki, semmilyen döntést nem hozott a HÉV működésével vagy menetrendjével kapcsolatban! Minden más állítás nettó hazugság. Arról viszont döntött Orbán Viktor és kabinetje, hogy több száz milliárdból fejlesztjük a pályát és a járműparkot.

A jövőben a közlekedési kormányzat sehol és semmiről nem kíván Vitézy települési képviselővel egyeztetni. Aki ugyanis a hazugságokban az élen jár; aki elveszítette a főpolgármester választást, pedig minden segítséget megkapott ahhoz; aki most, a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja, nem lehet tárgyaló fél.

Budapest valóban a világ legszebb fővárosa, azonban évek óta gazdátlan. Emiatt pedig lepusztult, koszos, a közlekedésre alkalmatlan, szétesett, élhetetlen! Mert azok, akik folyton Budapest értője, féltője és megmentőjeként szólalnak meg, tönkretették azt. Budapestet az elmúlt években csak a kormány fejlesztette, miközben a világpolgár urbanisták, ilyen-olyan - szakértelemmel nem rendelkező szakértők, város makettek utcáin felnövő, a Facebookot látványtervekkel kitapétázó ifjak semmit sem tettek Budapestért. Sőt! Mi viszont a fővárost (is) fejlesztjük, a szemetet eltakarítjuk, a közlekedést rendbe tesszük, a korábban mások által csak ígért HÉV járműbeszerzéseket és pályafelújításokat megcsináljuk. Aki ebben nem tud, vagy nem akar partner lenni, hazugságaival legalább ne gátolja ezt a munkát!

️Új #7OecoBright #podcast
Tényleg a gyíkemberek állnak az amerikai jegybank mögött?

Kik irányítják valójában a központi bankokat, és milyen érdekek mozgatják a szálakat? Az OecoBright podcast legújabb…

A versenyképesség az utóbbi időszak egyik legfontosabb témája a gazdaságban, amit a jelenlegi magyar EU-elnökség is kiemelt prioritásként kezel. Nem véletlenül: ez az a…

Orbán Viktor:
Sosem fogunk beletörődni abba, hogy az európai egység azt jelentse, hogy Brüsszel ránk parancsol, hogy fogjuk be a szánkat, ha valami nem tetszik! Brüsszel akar minket kioktatni a…

Az üres viták ideje lejárt, most cselekvésre van szükség - Gyürk András felszólalása

Orbán Viktor a háborúpárti Európai Parlamentben is a béke mellett érvelt

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média