Az 5 pontos közlekedési akcióterven minden utas nyer, de a legtöbbet a vasúton és vonaton közlekedők.
Része ugyanis az az 1+1 milliárd eurós infrastruktúrafejlesztési program, amelynek egyik felét Magyarország kormánya biztosítja, a másik felét pedig az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteléből finanszírozzuk.
És most jön a matek:
Ez átszámítva mintegy 800 milliárd forintot jelent, ami egyúttal szerves része annak a 4000 milliárdos vasútfejlesztési csomagnak is, amely a magyar kötöttpályás közlekedés komplex megújítását célozza a következő 10 évben.
Az első ütemben végrehajtott fejlesztések keretében közel félezer kilométernyi magyar vasúti pályát újítunk meg. Olyan pontokon avatkozunk be, amelyeknek közvetve egy-egy nagyobb térség, végső soron pedig az egész ország kötöttpályás közlekedésére jótékony hatással vannak.

A Nyugat-Balkánnak minél előbb az Európai Unió részévé kell válnia. Törökországgal pedig folytatni kell az együttműködést minden területen, hiszen az ország meghatározó biztonsági és gazdasági…

️GYEREKZSIVAJ TÖLTÖTTE BE A DEBRECENI MENTŐÁLLOMÁST

🧒👧 Tegnap délelőtt a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 4 osztályát fogadta a Debreceni Mentőállomás bajtársi…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média