A Közlekedési-díjátadó idén is méltó emléket állított gróf Széchenyi Istvánnak születése évfordulóján, amely alkalmából a szakma legjobbjait díjaztuk kiemelkedő teljesítményükért!

Ebben az évben a Baross Gábor-díj Dr. Mosóczi Lászlót, a MÁV-START Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatóját illeti életműve elismeréseként.

A Közlekedésért Érdemérmet Milovukovics Györgyi, a Magyar Autóklub főtitkára, Szabó Lajos, a MÁV Zrt. forgalmi szakértője, illetve Szalóky Péter, HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányítási szakértője kapja.

A Magyar Polgári Repülésért Érdemérem idén Székely Zoltánt, a HungaroControl Zrt. osztályvezetőjét illeti.

Miniszteri Elismerő Oklevelet pedig Bónis Mihály, az ÉKM Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának vasúti jármű referense és Czinki László, a Rail Cargo Hungária Zrt. Területi Üzemeltetési Központ-Nyugat vezetője kapott.

Köszönjük, hogy munkájukkal, elhivatottságukkal hozzájárulnak a magyar közlekedés jobbá tételéhez!

️Az emberi élet védelme az első!

Fülöp Attila: Az elmúlt órák legfontosabb feladata az volt, hogy a sződligeti szociális otthon fogyatékossággal élő lakóit még az árvíz tetőzése előtt biztonságban…

Vitályos Eszter: az elmúlt napokban vállt vállvetve dolgoztunk, támogattuk egymást és harcoltunk az idővel, hogy mire tetőzik a Duna, településeink készen álljanak.

Még 5 nehéz napot kell átvészelnünk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média