Bár Németország és Magyarország között széles politikai szakadék tátong, de gazdasági értelemben, az autóipar területén szoros kapcsolat fűz össze bennünket. Volker Wissing miniszter úrral az autógyártás jövőjéről folytattunk egyeztetést. A német autóipar eredményessége a magyar gazdaság eredményességét hozza magával, ezért elemi érdekünk, hogy az ágazat hosszútávon is eredményes maradjon. Fontos azonban az is, hogy ne köteleződjünk el egy-egy technológia mellett: elektromos, hibrid és benzinüzemű autókat is gyártanunk kell.

Amikor az ember úgy érzi, hogy túl van a nehezén, akkor történik a baj.

Ha viszont elvégezzük azt a munkát, amit már ismerünk, és mindenki a helyén marad, akkor együtt meg fogjuk csinálni!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média