Folytatjuk a Déli körvasutat, mert ezzel a fejlesztéssel jobb lesz a közlekedés nemcsak a budapesti agglomerációban, hanem még a fővároson belül is!
Az Európai Bizottság 290 millió euró támogatásban részesíti a Budapest-Kelenföld-Ferencváros vasútvonal korszerűsítését és bővítését. A meglévő két vágány felújítása mellett egy új, harmadik vágányt építünk, sőt, a szakasz egyes részein egy negyedik vágány is segíti majd a vonatok közlekedését. Mindez azt is jelenti, hogy a politikai viták ellenére Magyarország képes lesz maradéktalanul lehívni a CEF keretében rendelkezésre álló uniós forrásokat, azaz egyetlen eurócent támogatást sem veszítünk el.
Ehhez pedig nincs szükség arra, hogy a beruházás közvetlen közelében élők nyugalmát esti vagy hétvégi munkavégzéssel zavarjuk. A Déli körvasutat munkaidőben építjük meg!

️Háborúellenes akcióterv

️ védelmi hozzájárulást fizetnek a multinacionális cégek, bankok, energiacégek, amelyek extraprofitra tettek szert a háború ideje alatt

️ hogy ezt ne hárítsák át, a lakossági…

Teljesen megújult a Tihanyi Bencés Apátság. A mai kor igényeinek megfelelően, de a műemléki értékek figyelembevételével korszerűsítették kormányzati támogatással. Érdemes megcsodálni, ha a Balatonnál…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média