Még fel se állt, már esik szét Gajdos minisztériuma
A héten a Tisza-kormány megüzente a nyugat-magyarországi azbeszttel szennyezett falvak lakóinak, hogy nyugodtan lélegezzenek mélyeket. Amit szakértők…
Magyar Péternek láthatóan megtetszett egy korábbi KDNP-s javaslat. Most éppen azt vetette fel, hogy a választójogi korhatárt 18-ról 16 évre kellene csökkenteni. Ezt a KDNP már tizenöt évvel ezelőtt javasolta.
Örülünk annak, hogy Magyar Péter végre elkezdett odafigyelni a szerinte nem létező KDNP ötleteire. Sőt, arra biztatjuk: folytassa nyugodtan! Ha a jövőben is szüksége lenne jó ötletekre, bátran forduljon hozzánk.
Még fel se állt, már esik szét Gajdos minisztériuma
A héten a Tisza-kormány megüzente a nyugat-magyarországi azbeszttel szennyezett falvak lakóinak, hogy nyugodtan lélegezzenek mélyeket. Amit szakértők…
Kapitány István nehéz helyzetben van. Nőnek a benzinárak. Közben a védett árat eltörölték, így sok helyen már csak a védett ár felett lehet tankolni.
Az áremelkedés az embereknek, a fuvarozóknak és a…
Nahát
️
Felzaklatta Magyar Péter és Radnai Márk házi rendezvényszervezőjét, hogy a parlamentben is szóba hoztam a különleges körülmények között kapott állami megrendelését
️
Az üzletemberhez köthető…
Az üzemanyagár emelkedése jó példa arra, hogy a hatalmi önkény kiépítése és az ellenzék helyett Magyar Péternek végre a kormányzással kellene foglalkoznia. Azzal, ami a magyar emberek hétköznapjait…
Ennek a karcagi háznak az alapjait 150 évvel ezelőtt rakták le, de ma is áll. A pénzügyekre is igaz: Ha biztosak a fundamentumok, ha szilárd az alapzat, nincs miért aggódni. Jó hétvégét mindenkinek!
️
Miniszterelnök úr! Mikor hagyja abba a Facebook-kormányzást, és kezd el végre azzal foglalkozni, hogyan állítsák meg üzemanyagárak emelkedését?
️ Tik-tak, tik-tak!
Kapitány István nehéz helyzetben van. Nőnek a benzinárak. Közben a védett árat eltörölték, így sok helyen már csak a védett ár felett lehet tankolni.
Az áremelkedés az embereknek, a fuvarozóknak és a…
Teljes közjogi szőnyegbombázás, amit az Alaptörvény módosítással művel a Tisza!
Választójog 1️⃣6️⃣ évesen vagy már korábban is?
️Vizsgáljuk meg a kérdést kicsit másképp!
Demény Pál (1932-2024) a modern demográfia nemzetközileg egyik legelismertebb alakja volt és két alkalommal is…