Zugligetben idén az úrnapi körmenet szervezői azzal szembesültek, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által vezetett önkormányzat egy néhány perces vallási esemény közterületi megtartásához jelentős díjat kért, és még mobil WC biztosítását is előírta.
A plébánia végül nem vállalta az indokolatlannak tartott terheket, ezért a körmenetet saját területen tartották meg.
Az úrnapi körmenet nem tüntetés, nem fesztivál és nem politikai rendezvény. Több évszázados keresztény hagyomány, amely a magyar kultúra és vallási közösségi élet része.
Éppen ezért nehezen érthető, hogy mi indokolja az ilyen mértékű adminisztratív és anyagi akadályokat. A vallásszabadság ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy a templom falai között imádkozhatunk, hanem azt is, hogy hagyományainkat a közösség előtt, méltó módon megélhetjük.
Remélem, hogy ez egy egyszeri, rossz döntés volt, és nem egy új szemlélet előszele.
/posztok.hu



