️A Tisza Párt még ellenzékben arról beszélt, hogy minden fontos kérdésben egyeztetni fognak, helyreállítják a közszolgálatiságot és megbecsülik a magyar tudomány teljesítményét.

Ehhez képest az egyik első döntésük nyomán már Nobel-díjas és Abel-díjas tudósok tiltakoznak, egyeztetést kérnek, és a magyar kutatás jövőjéért emelik fel a hangjukat. A tiltakozó levél aláírói nem politikai aktivisták, hanem világszerte elismert tudósok.

Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató és az Élvonal Alapítvány ügye messze túlmutat napi politikai vitákon. Ez Magyarország tudományos jövőjéről, a tehetséggondozásról és a nemzetközi versenyképességről szól.

Nehéz nem észrevenni az ellentmondást: miközben a Tisza Párt párbeszédet és szakmaiságot ígért, már az első hetekben olyan döntés született, amely miatt a tudományos élet szereplői nyílt levélben kérnek egyeztetést a kormánytól.

A magyar tudomány SEM a politikai bosszú terepe. A kutatás, a tehetséggondozás és a jövő építése nem lehet napi politikai játszmák áldozata.

Ablakban iszogatás, zokniban mászkálás, rágózás… Önök szerint mi az a viselkedés, ami még belefér az Országgyűlésben, és mi az, ami már méltatlan hozzá? Várom a véleményüket kommentben.

Kimaradt néhány jelenet a tegnapi átadás-átvételről. A nyilvánosság elé egy gondosan megvágott videó került, ami természetesen pontosan azt mutatta meg, amit ők láttatni akartak. Csakhogy ez nem a…

Az MTI-fotó botrány margójára.

Több fotó is készült, amelyeken Sulyok Tamás köztársasági elnök és Magyar Péter miniszterelnök együtt szerepelnek. Ugyanakkor ezek közül több kép nem jelent meg a…

Fel fogunk szólalni, ha azt látjuk, hogy a kormány nem a jogszabályoknak megfelelően jár el. Például, ha nem biztosítja azokat a forrásokat, amelyek az egyházakat megilletik, és amelyek haszonélvezői…

A mindennapi emberek nyelvén

Ma 135 éve adta ki XIII. Leó pápa a Rerum novarum („Új dolgok”) enciklikát, amely a modern keresztényszociális gondolkodás egyik alapdokumentuma lett. Az üzenete ma is…

Itt az ideje, hogy kampányüzemmódról átkapcsoljanak kormányzó fokozatra.

Lehet vitatni politikai döntéseket. Lehet kritizálni stratégiákat. De összemosni egy több évszázados értékrendet napi politikai játszmákkal – ez nem visz közelebb a valósághoz, csak mélyíti a bizalmi…

️Karácsony Gergely nyári olimpiát szeretne Budapesten

A STOP STADIONOS főpolgármester végre megvilágosodott. Azt mondja, hasznos lenne Budapest számára egy olimpia.

Éljen!👏👏

Évek óta mondom - a 2023-…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média