Nem az a fontos, hogy kinek melyik cég szimpatikus. Hanem az, hogy mi lesz azokkal az utakkal, amelyekre az embereknek szükségük van.

Az MKIF-koncesszió felmondásával ugyanis nemcsak egy szerződés kerül a kukába. Bizonytalanná válhat több olyan fejlesztés menetrendje is, amelyet autósok százezrei várnak.

Az M7-es bővítése enyhítené a Balaton felé tartó, nyaranta rendszeressé váló torlódásokat. Az M200-as új útvonalat adna a tranzitforgalomnak, tehermentesítve az M0-st, a 81-es főutat és Székesfehérvár térségét. A Világgazdaság szerint az M0 déli szakaszának egy részén ma már napi 100–120 ezer jármű halad át.

Ez az, amit az emberek a saját bőrükön éreznek: dugóban töltött idő, kamionforgalom a településeken, kiszámíthatatlanabb utazás és elmaradó fejlesztések.

Maga Vitézy Dávid is úgy fogalmazott, hogy jelenleg nem tudja megmondani, a koncessziós szerződés lezárása mennyiben módosítja a beruházások ütemezését.

Erre várjuk a világos válaszokat! Ne csak romboljanak, építsenek!

A Fidesz-kormány alatt új gyárak létesültek, a Tisza-kormány alatt sorban zárnak be a meglévők.
Értékelhető kormányzati teljesítmény helyett ezért a Fidesz-KDNP kormány idején indult beruházásokkal…

Tényleg az új ÁVH létrehozása a legfontosabb feladata most a Tisza-kormánynak?

️ Cui prodest?

️A magyar energiapolitika - ellátási garanciák nélkül - teljes mozgásban, az üzemanyagár-stop eltörölve, a rezsicsökkentés veszélyben.
️ A korábbi nyitott külpolitika egyirányúvá lett,…

Tiszta szívből gratulálok a “Mosonvármegye Iparosa Díj 2025” kitüntetettjeinek, Kiss Józsefnek - nek, a Dudu-Taxi Kft - nek és az Esztella Cukrászdá - nak.
Ma délután került sor a cégtáblák avatására.…

Miután egyértelműen öngólt lőtt, Magyar Péter ráparancsolt a miniszterére, hogy kérjen bocsánatot!

Kevesebben dolgoznak Magyarországon, miközben nőtt a munkanélküliség.

A KSH közzétett adatai szerint a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékra emelkedett. De talán ennél is beszédesebb: az elmúlt három…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média