A Köztársasági Elnök eltávolítására tett kísérlet mindenki számára nyilvánvalóan jogsértő.
Kitartást, Elnök úr!

A Sándor-palota közleménye a Velencei Bizottság elnöki küldöttségének látogatásáról

Sulyok Tamás köztársasági elnök a mai napon a Sándor-palotában tárgyalt Marta Cartabia asszonnyal, a Velencei Bizottság elnökével, Simona Granata-Menghini asszonnyal, a Velencei Bizottság igazgatójával és titkárával, valamint Christoph Grabenwarter úrral, a Velencei Bizottság Ausztria által delegált tagjával az államfő Velencei Bizottsághoz intézett megkeresése tárgyában.

Az államfő május 29-én fordult az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületéhez annak szakértői közreműködését kérve a választások után kialakult, a magyar közjogi intézmények közötti alkotmányos konfliktusnak az európai alkotmányos értékek figyelembevétele melletti megoldásához. A Velencei Bizottság jelezte, hogy kész sürgősséggel tárgyalni a beadványt, valamint Budapesten személyes egyeztetés útján is tájékozódni az ügyben.

A köztársasági elnök méltányolja a Velencei Bizottság elkötelezettségét a vitás helyzet rendezésének támogatásában, egyúttal reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a testület és a magyar kormány közötti egyeztetés is eredményesen járul hozzá a magyar alkotmányos rend európai normáknak is megfelelő szintű megőrzéséhez.

Összevont poszt

Csak nekem furcsa, hogy a magyar kormány első intézkedéseinek egyike a Shell legnagyobb hazai versenytársára, a MOL-ra kivetett különadó megemelése volt, miközben az energetikáért felelős miniszternek…

Magyar Péter ismét megszegte kampányígéreteit! Kevesebb gyermek kap támogatást és augusztusban is csak a pénz felét fizetik ki.

Dömötör Csaba: Pont ilyen miniszterelnököt szerettek volna Magyarországon.
Manfred Weber lelkesen beszél arról egy friss interjúban, hogy Magyar Péter visszafizette a bizalmi befektetést.
A…

Azt halljuk, hogy a magyar mezőgazdaság egy helyben toporog.
Azt halljuk, hogy az elmúlt évek fejlesztései elvesztegetett pénzek voltak.

Lehet másképp látni a világot.
Lehet más jövőt elképzelni.

De…

Magyar Péter modorában mondhatnánk, hogy Magyar Péter egy gigantikus p@cs.
Ennyi.

Így bízz Magyar Péterben! Családok százezrei számítottak erre, de (egy részük) hiába...

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média