Pénzmosással vádolták meg az Európai Bizottság korábbi igazságügyi biztosát, Didier Reynders-t. Ő volt az a liberális politikus, aki Magyarországot és a korábbi konzervatív lengyel kormányt csuklóztatta "jogállamisági aggályokkal".

Ahogy az a brüsszeli korrupciós ügyekben lenni szokott, szinte nem történik semmi.

Új fejlemény most mégis van, legalábbis részben. Kiderült, hogy az egyik legnagyobb bank, az ING is érintett az ügyben. Az ING bank ugyanis „elfelejtette” jelezni a felelős szerveknek, hogy gyanúra okot adó pénzmozgások történnek az EU-s biztos, korábbi belga politikus számláin. Összesen több mint egymillió euróról van szó, ami a pénzmosás része lehetett. A maximális büntetést szabták ki az ING-re, 1,6 millió eurót. Hogy szabaduljanak a botránytól, az ING inkább befizette, noha nem ismerte el felelősségét.

Reynders pénzmosó tevékenysége egyébként még akkor kezdődött, amikor a belga kormány minisztere volt, és sajtóhírek szerint európai biztosi évei alatt is folytatta.

Volt főnöke, korábbi belga miniszterelnök egyébként ma is az Európai Parlament igazságügyi bizottságának tagja és lelkes kritikusa Magyarországnak. Budapesten is járt egy éve "tényfeltáró" EP-küldöttség tagjaként.
Másik volt főnökét, Ursula von der Leyent már elkaszálták a bíróságon, amiért nem teszi közzé a Pfizer-szerződésekről szóló SMS-eit. De annak sem lett semmi következménye.

Brüsszelben ilyen emberek kezében van, hogy a Magyarországnak járó, de befagyasztott uniós pénzek most feloldják-e vagy sem. Abszurd.

Sorra jönnek a pozitív gazdasági adatok!
Az álhírekkel ellentétben, nem igaz, hogy ne lenne jó állapotban a magyar gazdaság. Büszkék lehetünk az elmúlt tizenhat év gazdasági teljesítményére, sőt,…

Németh Balázs:
Az egész világon és különösen Európában gazdasági és energiaválsággal kell megküzdeni! Magyar Péter pártja közben egy kecskeméti vendéglátóst jelölt az Országgyűlés gazdasági és…

Az egész világon és különösen Európában gazdasági és energiaválsággal kell megküzdeni! Magyar Péter pártja közben egy kecskeméti vendéglátóst jelölt az Országgyűlés gazdasági és energetikai…

A helyzet egyértelműbb, mint valaha - válaszolt a kérdésemre az Európai Ombudsman: Brüsszelben problémát jelent, ha az emberek kérdeznek, hozzá akarnak férni dokumentumokhoz, tudni akarják, hogy miről…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média