Az új brüsszeli jelentés szerint Ukrajnában tombol a demokrácia. 
Kijev hazudott, Brüsszel hazudott és a Tisza is hazudott. Mi pedig igazat mondtunk, és ez most bizonyítást nyert.

️
Zelenszkij elnök levelet kapott Brüsszelből.
Ez lényegében arról szól, hogy letörtük az energiablokádot - legalábbis politikailag.
Olaj még nem jön, úgyhogy várjuk ki a végét.
A levélből kiderül, hogy az Európai Tanács elnöke és az Európai Bizottság elnöke hirtelen rájöttek, hogy mégis "szerződéses kötelezettsége van Ukrajnának", hogy ne blokkolja az orosz kőolajszállítmányokat Magyarország felé, pont úgy, ahogy mondtuk.
És arra is, hogy mégis energiaellátásbiztonsági fenyegetés, hogy nem érkezik az orosz olaj. Pont úgy, ahogy mondtuk.
És az is végre az eszükbe jutott, hogy "Magyarország és Szlovákia mentességet kapott" az orosz olajimporttilalom alól. Pont úgy, ahogy mondtuk.
Mindhárom pont nyilvánvaló volt eddig is. De mivel szándékos, egyeztetett kísérlet volt, hogy beavatkozzanak a magyar választásokba, mindent tagadtak vagy hallgattak róluk.
Az Európai Bizottság szóvivője is, aki a hivatalos álláspontot képviseli, szintén tagadta, hogy ellátási problémákat okozna a blokád. Furcsa. Ő vajon hogyan fogja kimagyarázni szavait? 
Ne feledjük, jogy Zelenszkij elnök eddig nem engedett oda semmilyen szakértőket megvizsgálni a vezeték állapotát. Most sem. De mivel Brüsszelből pénzt ígérnek a javításhoz, mégis megszerelhető. Brüsszel pedig biankócsekket állít ki, hiszen fogalmuk sincs, mi igaz abból, hogy súlyos kár érte az állomást vagy a vezetéket. Milyen furcsa. Zelenszkij persze szereti a biankó csekkeket. Már 200 milliárd eurónál tart.
De még így is csak a választások után lesz megjavítva és indul újra a szállítás... Micsoda időzítés. A piaci bizonytalanságot így legalább a választási eredmények megismeréséig fenn tudják tartani.
Hetekig hazudtak és hülyének néztek mindenkit. Mi nem engedtünk a zsarolásnak és kitartottunk igazunk és a magyar érdekek mellett.
A Tisza pedig az energiablokád kezdetétől fogva cinkosan hallgat. Mit ér Kapitány István évtizedes energiamultis tapasztalata és kapcsolatrendszere, mit ér Orbán Anita globalista külügyi kapcsolatrendszere, ha eszük ágában sincs a magyar emberek érdekében használni őket? Semmit!
Sunyi, karrierista opportunisták, akikre nem szabad rábízni az országot. Nem értetek dolgoznának!
/posztok.hu
Köszönöm a támogatást Kató!
Újra a budai családoké a megújult Zöld Péter játszótér.
„Az elszántságát, a munkabírását, rátermettségét, a jóindulatát, a segítő szándékát igazából már mind-mind bizonyította gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárként. Ezzel egyébként, ezzel a…

Ilyen az, amikor a tiszás influenszert mellbe vágja a valóság 