Az EU-ban a külpolitika nemzeti hatáskör.
Se Orbán Viktornak, se bármelyik másik kormányfőnek nem kell semmilyen európai jováhagyás a nemzetközi utakhoz és tárgyalásokhoz.
A nyugati vezetőket megint az…
A Tisza kampánya annyira fontos Brüsszelben, hogy a Politico hírportál még a kutatási számok manipulációját is bevállalja.
A legolvasottabb EU-s portál évek óta minden EU-s országból összegyűjti a közvéleménykutatásokat és átlagolva idővonalon ábrázolja az eredményeket.
Általában nem is túl rosszul. Persze közvéleménykutatási adatokra soha nem vennék mérget, de nagyságrendileg azért érdekesek és hasznosak.
Amit most csináltak, olyan nem emlékszem, hogy bármikor és bármely ország kapcsán történt volna.
Egyik nap hitelesnek veszik és publikálják néhány kutatás számait, aztán törölték őket, mert azokkal a Fidesz-KDNP megelőzte a Tiszát. Ugyanazt a közvéleménykutatás-hamisítást csinálják, mint a balos hazai cégek.
Alább a november 14-i és november 18-i áltlagolás. Egy Fidesz-KDNP-s előnyt úgy tűnik, hogy kb egy éve nem szabad közzétenni. Gondolom, ez áprilisig már nem is fog változni. 
Az EU-ban a külpolitika nemzeti hatáskör.
Se Orbán Viktornak, se bármelyik másik kormányfőnek nem kell semmilyen európai jováhagyás a nemzetközi utakhoz és tárgyalásokhoz.
A nyugati vezetőket megint az…
Minden váci egészsége fontos - most tettünk is ezért a Váci Polgári Esten
️ Egész délután ingyenes szűrések voltak, közben pedig Kőnig doktorral
beszélhette meg mindenki, mit érdemes tenni az…
Szijjártó Péter rendkívüli bejelentése a moszkvai tárgyalások után: jó hírem van otthon mindenkinek! Amiért jöttünk Moszkvába, az megvan.
Biztonságban van az energiaellátásunk, biztonságban van a…
Szijjártó Péter rendkívüli bejelentése: amiért jöttünk Moszkvába, az megvan. Biztonságban van az energiaellátásunk, biztonságban van a rezsicsökkentés.
A Veszprém vármegyei vállakozások is a 8-as és a 77-es út fejlesztését tartják az egyik legfontosabb feltételnek ahhoz, hogy a helyi gazdaság még inkább megfeleljen a kor kihívásainak.
Erről is…
️ Mostantól évente 1 millió forinttal közelebb a saját otthon: a kormány 2026 januárjától új otthontámogatási programot indít kifejezetten a közszolgálatban dolgozók számára. A program célja, hogy…
️A Tisza Pártnak most már aláírással hitelesített papírja van róla: ők a baloldali megszorítások pártja. A Tisza Párt nemrég napvilágot látott gazdasági programja radikális baloldali gazdasági…
A magyar kormány nem támogat semmilyen olyan megoldást, ami a magyar emberek számára további anyagi kötelezettséget vagy jogi felelősségvállalást jelentene Ukrajna további finanszírozásához.
️Az energiapolitika ma már nem csupán szakpolitikai kérdés, hanem a nemzeti szuverenitás egyik legkritikusabb területe.
Miközben Brüsszel egyre mélyebben próbál beleszólni a tagállamok döntéseibe,…
Mi már úton vagyunk! Gyertek minél többen
️