November 14. – A Cukorbetegség Világnapja 
Figyeljünk magunkra, figyeljünk egymásra!
A cukorbetegség ma már népbetegség. Magyarországon több mint 1 millió ember él vele, sokan közülük úgy, hogy nem is…
Dél-Amerika is célpontja volt a korrupt baloldali hálózat beavatkozási programjainak. Az Európai Parlamentben fogadtam egy dél-amerikai csoportot, akik spanyol patrióta szövetségesünk, a Vox meghívására érkeztek.
Elmondták, hogy a woke ideológia és a szélsőbaloldali mozgalmak rendkívül erősek a kontinens számos országában. Ha ez nem okozna önmagában elég kárt, a Biden-kormányzat és az EU is kifejezetten ahhoz kötött számos együttműködést, hogy kormányuk támogassa az LMBTQ ideológia terjesztését és az országok adják fel hagyományos keresztény értékeiket és az azokon nyugvó társadalmi és jogi normákat.
Nem ez az első olyan eset, amikor kiderült számomra, hogy a baloldali hálózat politikai beavatkozása és működése mindenütt szinte ugyanúgy működik mint Európában és Magyarországon. A szervezetek mások, de a programok céljai, az azok köré felépített propaganda, a mögöttük álló finanszírozási modell szinte ugyanaz mindenütt: érdemi helyi támogatást nem élvező NGO-kat tömnek ki a nyugati kormányok, leggyakrabban közvetítőkön keresztül, hogy az egyébként társadalmi támogatással nem bíró baloldali ügyeket vigyék. És a baloldali médiumokat is kifizetik, hogy rendszeresen foglalkozzanak ezekkel az NGO-kal és népszerűsítsék a baloldali projekteket és politikusokat. És ahogy nálunk is: mindenkit, aki ellenáll, autoriternek kiáltanak ki.
Ezzel a korrupt globális baloldali hálózattal le kell számolni!
November 14. – A Cukorbetegség Világnapja 
Figyeljünk magunkra, figyeljünk egymásra!
A cukorbetegség ma már népbetegség. Magyarországon több mint 1 millió ember él vele, sokan közülük úgy, hogy nem is…
A fóti fiatalokra, a város jövőjére építünk — és ezt a munkát folytatjuk tovább! 
Nagyot léptünk előre a magas rizikójú betegek korszerűbb, összehangoltabb ellátása érdekében
A magyar orvostársadalom egyik legfontosabb, több szakterületet összekapcsoló fórumát rendezte meg a Magyar…
️ Brüsszel 20%-kal vágná meg a Közös Agrárpolitika forrásait, az uniós pénzek ötödét Ukrajnába irányítaná, míg további jelentős összegeket a korábbi közös hitelfelvétel törlesztésére fordítana.
Ez…
Megvédtük a rezsicsökkentést! 
"A világon élő keresztény közösségek számíthatnak ránk Libanonban is."
Szijjártó Péter
Két generáció a hazai űrkutatásban.
Beszélgetés a magyar űrkutatás jövőjéről a Balatonfüred Kongresszusi Központban Farkas Bertalannal es Cserényi Gyulával.
Kedves Almádi Lakosok!
👉Konzultációs kérdőívet indítok az almádi fizetős parkolás kérdéskörében.
A kérdőív kitöltése anonim és mindössze 5 percet vesz igénybe!
Kérem töltse ki Ön is és mondja el…
Ettől a hónaptól már SZJA-mentesek a háromgyermekes édesanyák. Igazi elismerés ez a kormány részéről.
#szjamentesség #családiadóforradalom