Nem a mi problémánk, de mégis. És érdemes figyelni.

Újra erősödik a migrációs nyomás a görög partoknál. Az idei év első hét hónapjában már 18 622-en lépték át náluk az EU külső határait, ami kb négyszeres növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A beáramlás elsősorban Kréta és Gavdos szigetét érinti. A növekedés egyik fő oka az Olaszország és a Líbia keleti felét uraló kormány közötti megállapodás, amely következményeként az embercsempész-hálózatok egy része a görög partok felé irányította át a forgalmat.

Görögország nem kíván többé „átjáróház” lenni a tömeges migrációban. A kormány átfogó szigorításokat jelentett be. Megerősíti a határvédelmet és átvilágítja a migrációval foglalkozó "civil" szervezetek működését. Igen, ők is, mert a migránsok utaztatására és támogatására óriási pénzeket utaltak Brüsszelből és Washingtonból egyes NGO-knak.

És mit tesz ebben a helyzetben Brüsszel?

Ugyanazt, amit eddig. Május elején jelentette be Ursula von der Leyen, hogy újabb 3 milliárd eurót (mintegy 1200 milliárd forintot) fordít a Migrációs és Menekültügyi Paktumban foglalt célok megvalósítására. Ez pedig tudjuk mit jelent: az illegális migránsok szétosztását.

Mi viszont nem kérünk a brüsszeli migrációs tervekből! Az illegális migrációs válság megoldása a határvédelemmel kezdődik!

Itthon ez mindenki számára egyértelmű. Szinte nem is érezzük, hogy milyen bajban van több EU-s partnerünk, amiért beengedték az illegális migránsok tömegeit.

Ideje lenne, hogy az EU tervei középpontjába a külső határok védelme, és ezen országok támogatása kerüljön.

Több mint 2 milliárd forintot sikerült már visszaszerezni az online csalóktól!

Az online térben elkövetett csalások ellen határozott lépésekre van szükség – ezért
új jogszabály készült,
a strómanokra…

Magyar Péter most éppen a magyar gazdákat árulta el. Szégyen️Ennyi.

️ Kettős mérce Brüsszelből: a lengyeleknek taps, a magyaroknak büntetés!
2015-ben, amikor a magyar kormány bejelentette, hogy kerítést építünk a déli határon, Brüsszelben és a nyugati elitben…

Tusványos határok nélkül

Idén először nincs ellenőrzés a magyar–román határon a Bálványosi Nyári Szabadegyetem ideje alatt – és ez nem csak kényelmi szempontból fontos.

Ez a változás szorosan…

Zéró tolerancia
az antiszemitizmussal szemben!!
Nem léphet be Magyarországra az ír Kneecap zenekar három tagja, mert itt tartózkodásuk veszélyeztetné
a nemzetbiztonságot.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média