22 nyugati ország budapesti nagykövetsége egy hazug, manipulatív nyilatkozatot adott ki, amelyben a gyerekek érdekei és jogai helyett a gender ideológia mellett foglalnak állást!

"Mélységes aggodalmukat" fejezik ki a magyar parlament döntése miatt. Ebben kiállnak a "gender identitás" mellett. Vagyis, mindenki szabadon választhassa meg, hogy ő fiú vagy lány vagy bármi más.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának pontjaira hivatkoznak a gyülekezés joga kapcsán.

Azonban a két nemzetközi emberi jogi dokumentum egyike se tartalmazza se a "gender" szót, se a "gender identitás" kifejezést. Utalás sincs társadalmi nemekre, szexuális identitásra vagy arra, hogy férfiakon és nőkön kívül más nemek is léteznének.

A két emberi jogi dokumentum viszont kristály tisztán tartalmazza, hogy a gyülekezési jog szabadsága nem korlátlan. Elég lett volna az említett nemzetközi dokumentumokból egy kicsit többet olvasni. Erre és más szabadságjogokra is vonatkoznak ésszerű korlátok, mert nem egyszer kerülnek ezek a jogok összeütközésbe
egymással. Nem csak Magyarországon, hanem máshol is.

A magyar országgyűlés úgy döntött, hogy a gyerekek erkölcsi, szellemi és fizikai fejlődéséhez való joga védelme mellett áll ki. És a szülőkre bízza, hogy mikor és milyen körülmények között tartják alkalmasnak, hogy a gyermekeiket bevezessék a szexualitással és gender ideológiával kapcsolatos kérdésekbe.

A nyugati balliberális kormányok a gender ideológia mellett állnak ki, amelyet semmilyen nemzetközi emberi jogi dokumentum nem véd.

Mi nem értünk egyet, de tiszteletben tartjuk, ha ők azt hiszik, hogy a férfiak nőkké változhatnak vagy fordítva, és ha ezzel akarják hitegetni gyermekeiket. Elvárjuk, hogy ők is tartsák tiszteletben, hogy mi pedig meg fogjuk védeni a gyerekeket az öncélú szexuális tartalmaktól és ideológiáktól.

A woke ideológiák számos formáját az amerikai baloldaltól vették át Európában sok helyen. Amerikában a Trump kormányzat már elkezdte visszaszorítani. Nincs ennek semmi helye Európában se!

Katasztrófális tűzeset Kadarkúton!
Szászfalvi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a helyszínről jelentkezik.👇
Az épület mentése közben két tűzoltó megsérült, ezúton is jobbulást és…

-Orbán Viktor-
Egy év múlva választások lesznek Magyarországon, az ellenzéki pártok pedig egymással versengenek provokációban. Eközben nincsenek tekintettel a nem tüntető többségre.

A magunkfajta nemzeti konzervatívok szerint a társadalom, a nemzet alapegysége a család. A közösség számára egyáltalán nem mindegy, hogy születnek-e gyerekek, megmaradnak-e a hagyományos életformák.…

A magyar gazdasági rendszert családközpontúvá tesszük!

Ebben első helyen vagyunk a világon. Vannak hasonló kezdeményezések, de ilyen átfogó megközelítésben, ahogy ezt mi tesszük, ilyen máshol a nyugati…

Bővült a dicsőségtábla…
A 23 éves Molnár Attila nem foglalkozott a lehetetlennel ,és megcsinálta. Ez Magyarországon még soha , senkinek nem sikerült:

EB arany 400m egyéni síkfutásban
VB bronz 4x400m…

11 éves a 4-es metró, 11 éve vetettünk véget Magyarország több évtizedes balliberális tragikomédiájának.

Fontos pillanat volt ez minden budapestinek, egyszerre jelentette egy szomorú korszak végső…

Benyújtottuk a háromgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot. Az Országgyűlés támogatása esetén 2025. október 1-től valamennyi édesanya, akinek legalább 3…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média