Vannak olyan magyarok, akik azon dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyar emberek NE KAPJÁK MEG a nekik járó uniós forrásokat. Mint például Donáth Anna, Gyurcsány Ferenc ifjúsági szervezetének (Momentum Mozgalom) Európai Parlamenti képviselője.

Most épp azért lobbizik, hogy újabb feltételek teljesítéséhez kössék az uniós pénzek kifizetését hazánknak.

Donáth ezzel magyar családok millióit sodorhatja nehéz helyzetbe.

Magyarország már bizonyított
Mára képesek vagyunk szinte minden sportágban a legmagasabb szintű versenyeknek is otthont adni.

Legújabb büszkeségünk, a jövő világcsúcsainak vörös szőnyege készen áll az…

Ha az a kérdés, hogy hogyan lehet nagy mennyiségben olcsón villamos energiát előállítani úgy, hogy közben a környezetet is megkíméljük, a válasz egyértelmű: nukleáris energiával.

A Pakson felépülő két…

VII. Szíria-donorkonferencia

Jelenleg is zajlik Brüsszelben a polgárháború, terrorizmus és földrengés sújtotta Szíria megsegítéséről szóló konferencia.

Pár perce beszámoltam arról amit Magyarország a

Soros György visszavonul, de a fia, Alex már hadrendbe is állt.

☝️ Ha azt hinnénk, hogy ez, nekünk, magyaroknak örömhír, akkor tévednénk.

️ Soros Alex ugyanis bevalotta, apjánál sokkal jobban érdekli a…

A fejlesztésnek és az összefogásnak köszönhetően a német nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott oktatási-nevelési intézmények közül az egyik legnagyobb lesz a most épülő biatorbágyi Ritsmann Pál…

Taxi és busz sofőr nélkül?
Kínában már több mint 10 városban jár robottaxi. Volt alkalmunk kipróbálni, működik!

Az Apollo a világ legnagyobb nyílt forgalmú 5G-rendszerrel támogatott vállalata. Az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média