A bajnoki címet megvédeni egyáltalán nem könnyű feladat. Nekünk ez az utóbbi időszakban sorozatban már háromszor is sikerült, és biztos vagyok benne: negyedszer is sikerülni fog.

Többek között erről kérdezett ma az Index.hu, de azt is elmondtam, miért hosszabítottunk szerződést Csercseszovval.

Az interjút a kommentben található linkre kattintva olvashatják el.

A béke megőrzéséhez nagy szükség van bátor fiatalokra, akik szeretik a hazájukat és nem rettennek meg a kihívásoktól!
Rozs Gergő hadnaggyal, korábbi exatlonos versenyzővel beszélgettünk az önkéntes…

A végtelenbe és tovább…
Azon nemzetek sorába tartozunk, amelyek már adtak kutató-űrhajóst a világnak. Farkas Bertalan immáron 43 éve járt az űrben.
Április 12-én az űrhajózás világnapját ünnepeljük.…

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós Csepelen él a csillagtelepi Orion utcában. Vele és Balogh Ernő helyi képviselővel találkoztam a játszótéri űrrakétánál az űrhajózás napján.

Kiállunk kárpátaljai honfitársaink jogai mellett!
Március 8-án levelet írtam Marija Pejčinović Burić-nak az Európa Tanács Főtitkárának, melyben felhívtam figyelmét az Ukrajnában történő egyre…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média