A mai naptól fogva nem kell magunknál tartani a jogosítványunkat 🪪, illetve az autóhoz tartozó forgalmi engedélyünket

A változtatás kizárólag azokra a vezetőkre vonatkozik, akiknek Magyarországon…

200 éve született Petőfi Sándor

Petőfi Sándor: ÉLET VAGY HALÁL!

A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll a viharban maga a magyar.
Ha nem…

Az újév első napján, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján vers- és zenei maratonnal, a János vitéz című rajzfilmmel, valamint a gyermekeknek szóló Hetedhét kaland című műsor tematikus adásával…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média