Zelenszkij már annyira elszakadt valóságtól, hogy az egyik náci emberét is arra utasította, hogy katonai támadással fenyegesse meg Magyarországot.
Bármivel is próbálkoznak, mi akkor sem hagyjuk, hogy…
Zelenszkij már annyira elszakadt valóságtól, hogy az egyik náci emberét is arra utasította, hogy katonai támadással fenyegesse meg Magyarországot.
Bármivel is próbálkoznak, mi akkor sem hagyjuk, hogy…
Ez a beszéd!💪🦅
Gratulálok Dr. Gyuricza Csabának, valamint minden rektornak, akiket a mai napon nevezett ki Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Munkájukhoz sok erőt és kitartást kívánok, rám mindig számíthatnak…
A soproni Vasvilla új ruhába öltözött, de kiválósága a régi!
Magyarország legnagyobb, legkomplexebb, legújabb és legjobb alternatív hajtású laborját és tanműhelyét adtuk át!
Nem több fegyver kell Ukrajnába, hanem józanság és őszinte párbeszéd!
Maradjon a NATO az, ami eddig is volt: egy védelmi szövetség!
Ebben a hónapban már a 11%-kal megemelt minimálbért kapják a munkavállalók. Részletek: kormany.hu/minimalber
Nicsak! Ezek ugyanazok
️
️
Második állomásánál tart az Élhetőbb települések - a Kék Zónák alapján konferenciasorozatunk.
🚴
Etyek igazi kerékpáros fellegvár, ahol jó közösség működik, és a mozgás érték. Mi az Aktív Magyarország…
A Paks II. megépítésével óriásit lépünk előre a magyar energiaszuverenitás terén: ezzel a beruházással hosszú távon garantálni tudjuk a rezsicsökkentést és azt, hogy Európában Magyarországon legyen a…
2️⃣0️⃣:0️⃣5️⃣, HírTV, Monitor.
Ennyi.