Elhunyt Vígh László, a Ferencváros és a magyar tornasport kiemelkedő alakja.

Tornászként, majd 1964-től edzőként, szakosztályvezetőként több évtizedig szolgálta klubunkat. Korszakos zseni volt, neki köszönhetjük, hogy a magyar torna a világ élvonalába került. A lólengés megújítója volt, tanítványával, Magyar Zoltánnal kétszer nyert olimpiát. Megálmodta a lélegzetelállító Magyar-vándor elemet, amely azóta a nemzetközi tornasport része lett.

Egy remek embertől, kiváló szakembertől búcsúzunk! Isten nyugosztalja, Mester!

A Fidesz delegációja a Kereszténydemokrata Internacionálé (IDC–CDI) ülésén. Mi itt is a béke hangját képviseljük. Európa elemi érdeke, hogy a háború mielőbb véget érjen a szomszédunkban. Erre Trump…

A Kereszténydemokrata Internacionálé (IDC–CDI) vezetőségi ülésén a Fidesz elnökét képviselve adtam tájékoztatást az aktuális európai helyzetről. Hangsúlyoztam Magyarország elkötelezettségét az orosz–…

A kormány bevezeti Európa egyik legátfogóbb adócsökkentési programját a családok pénzügyi terheinek csökkentésére. Mi a családokért dolgozunk mindennap!

Magyar Péter kiadta az utasítást, hogy a jelöltjeiket tilos kérdezni. És a magát "független-objektívnak" nevező sajtó behúzta fülét-farkát, és meg nem szólít egy jelöltet se.
Magukat égették szénné!

Nagy tétje volt Donald Trump és Orbán Viktor két héttel ezelőtti találkozójának, ami Magyarország energiabiztonsága és a rezsicsökkentés megvédése volt.

Ha Orbán Viktor nem tudott volna megállapodást…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média