A Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslatára a Kormány a következő öt évben jelentős többletforrással támogatja a kultúrstratégiai intézményeket. Ennek részeként idén összesen…
A gazdaság újraindítása a nyár közepén sem állhat meg, fontos ügyekről tárgyalt a Gazdasági Kabinet:👇 A köznevelési intézmények felújított tantermeibe, tornatermeibe és tanuszodáiba új bútorok és…
Már harcjárműveket is tesztelnek a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályán. Extrém körülmények között vizsgálják a mászóképességet, a kezelhetőséget és a tartósságot. A tesztpálya mellett épül a Lynx…
A kormány Nemzeti Konzultációt indított a járvány utáni életről, ami tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat pedig augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek.
Cseh Katalin ügye a baloldali kétszínűség iskolapéldája: a momentumos EP-képviselő egy olyan családi céget vezetett 2013 és 2018 között, amely arra hivatkozva nyert uniós pénzeket, hogy a 2024-es…