✊ Mindig küzdeni! Mindig harcolni! Mindig nyerni!

Az egész ország tudja, hogy a Fradinál nincsen jobb!

Szép volt, lányok!

🟠 Ismerd meg a Fidelitas helyi vezetőit és csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb, hazájukat szerető és annak megőrzéséért, gyarapodásáért tenni akaró fiatalokból álló politikai…

Büszkék vagyunk arra is, hogy míg máshol erősödik a hívő közösségek üldözése és az antiszemitizmus, templomokat, zsinagógákat zárnak be, Magyarországon az elmúlt tíz évben a sok keresztény templom…

️Egy szerződés, amivel mindenki nyer

A mai nap folyamán Ózdra látogattunk a Miskolci Egyetem alapítványának kuratóriumával, hogy ünnepélyes keretek között szindikátusi szerződést írjunk alá az ÓAM…

Kapni jó érzés, de adni még jobb!
„Csobbanj Velünk!”

🤝Az egyik legfontosabb munka számomra a társadalmi felelősségvállalás.

3️⃣0️⃣0️⃣ hátrányos helyzetű fiatal szerezhet ingyen balatoni élményeket az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média