Keller Józsefet egy fradistának sem kell bemutatni. 18 éven keresztül játszott a Ferencvárosban, szurkolóink kedvence és klubunk örökös bajnoka lett. Korábbi hátvédünk nem hagyta el a Fradi kötelékét és évek óta dolgozik az utánpótlás-nevelésnél. Élete egyet jelent számára a Ferencvárossal.
Joci azonban a pályán kívül is példamutató helytállást tanúsít, ugyanis az Egyesített Szent István és Szent László Kórháznál teljesít szolgálatot a járvány elleni küzdelemben. Örökös bajnokunk hazaszeretete és odaadása mutatja meg igazán, mi is az a Fradi-szív!
Köszönöm barátom, hogy harcolsz értünk. Büszkék vagyunk Rád!
Görgess tovább!
Összevont poszt
Megszűnik a tilalom, újra látogathatók a szakosodott szociális intézményekben élők. A látogatónak rendelkeznie kell védettségi igazolvánnyal, illetve magával viheti a 18 éven aluli gyermekeket is.
A családbarát kormányzás egyik alapköve, hogy minden életszakaszban nyújtsunk támogatást az embereknek. A családok tudnak élni az otthonteremtési program lehetőségeivel, a 25 év alatti fiatalok a…
️ Anyának lenni nagyon nehéz. Nem telik el úgy perc, hogy ne aggódj: vajon jól csinálom? Vajon boldog? Vajon milyen felnőtt lesz belőle? Vajon jó az a példa, amit tőlem lát? ️ De a sok aggodalom,…