A tanárok, az óvópedagógusok, valamint a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik: január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük.
Nemzetünk gerincét a mögöttünk hagyott több mint ezer esztendőben senkinek sem sikerült megtörnie. A globalista baloldalnak sem fog sikerülni, bárhogy is próbálkoznak!
A tanárok, az óvópedagógusok, valamint a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik: január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük.
A világ egyik legnagyobb elektromosautó-gyártója jön Magyarországra. De mi is ennek a jelentősége a magyar autóiparban?
Azt keressük, ami összeköt bennünket, ne pedig azt, ami elválaszt!
Veszprém vármegye közgyűlésének évindító eseményén köszönetet mondtam mindazoknak, akik részt vettek közös sikerünk, az Európa…
️Lenyűgöző jeges csodavilág Tihanynál…

Legyen szó óriásberuházásról vagy egy a kisebb fejlesztésről, számomra mind ugyanolyan fontos, főleg ha a gyerekekről van szó.
A Bárdos Lajos Általános Iskola udvarán felújítjuk az aszfaltozott pályát…
Tavaly 355 ezer migráns érkezett Európába. Brüsszel migrációs politikájának súlyos következményei vannak. Változást kell elérnünk!
Január 17-ig van még lehetőség a Nemzeti Konzultáció kitöltésére. Mondja el a véleményét Ön is! https://nemzetikonzultacio.kormany.hu/
A februári Európai Tanácsról és a magyar EU elnökségről egyeztettünk Fabrizio Saggio olasz sherpával.
Olaszország G7-es és Magyarország uniós elnöksége számos együttműködési lehetőséget hordoz.
🤝🇮
Magyarország érdeke Dél-Európa stabilitása, ezért kell a Nyugat-Balkán országainak az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatát a megfelelő mederbe visszaterelni, ahhoz új lendületet venni.…
️Elkezdődött a továbbtanulási seregszemle,
az Educatio 2024 oktatási kiállítás.
Ha közelebbről is megismernéd folyamatosan fejlődő, high-tech haderőnket, nézd meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem…