Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Erős emberekre nagy szükség van. Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket - mondta Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén.
A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország szomszédságában háború zajlik, délről pedig migránsok ezrei ostromolják határainkat. Ebben a helyzetben szükség van erős országra, erős kormányra, erős gazdaságra, erős hadseregre és nem utolsósorban erős rendvédelmi szervekre.
A most végzett hallgatókhoz szólva kiemelte: aki a felelősségteljes életet, a tiszti hivatást vállalja, az a magyarságát is vállalja. Esküjük szerint a magyar embereket védik, a magyar nemzet békéjét és biztonságát szolgálják, vállalják, hogy nehéz időkben is erősek maradnak, megvédik a gyengéket és az elesetteket, megfékezik mindazokat, akik Magyarország békéjét és biztonságát fenyegetik.
Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Erős emberekre nagy szükség van. Az igazság erő nélkül keveset ér. 


Ne feledkezzünk meg az egészségügyben dolgozókról!
Közösen főzünk zuglói barátainkkal, Borbély Ádámmal és Rozgonyi Zoltánnal. Már beugrott az üstbe a borjú és a füstölt nyúlja, folyt. köv. ….
Soros György fia bejelentette: még aktívabban akar politizálni, mint az apja.
Ennek meg is van az eredménye. A Soros-féle NGO-k hatalmas erővel lobbiznak a migránsok betelepítése érdekében.…
Ma van Semmelweis-nap.
Köszönet és hála minden egészségügyi dolgozónak!
️
️
️Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az alábbi nyílt levéllel fordul a dollárbaloldal EP-képviselőihez:
Kapja:
DOBREV Klára (S&D, DK)
CSEH Katalin (RE, Momentum)…
Nyílt levélben fordultam a dollárbaloldal EP-képviselőihez:
“Kapja:
DOBREV Klára (S&D, DK)
CSEH Katalin (RE, Momentum)
DONÁTH Anna (RE, Momentum)
ARA-KOVÁCS Attila (S&D, DK)
GYÖNGYÖSI Márton (NI, Jobbik)…
Mától 1️⃣8️⃣%-kal emelkedik az ápolók bére! Következő emelés jövő márciusban
️
Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket - mondta Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati…
Napló/2061: Az IPU Közép-ázsiai és az orosz valamint a belarusz tagozatának vezetőjeként ismerhettem meg az azeri, kazah, kirgiz és orosz nagyköveteket, akikkel péntek délben találkoztam a Belarusz…