️ A német Tagesspiegel december 8-án megjelent cikke szerint Magyarország a schengeni övezet bővítésével szemben „pozícionálja magát”.

Ez egész egyszerűen nem igaz. Ausztria és Hollandia blokkolta Románia és Bulgária csatlakozását.

A magyar álláspont szerint mindkét ország megérdemelte volna, hogy végre része legyen a schengeni övezetnek, mivel ők valóban védik határaikat, és ellentétben számos schengeni tagországgal, sokat tettek az illegális migráció enyhítése érdekében.

️ A cikk szerzője több megkérdőjelezhető állítást is tett, ezért még aznap éltem a válaszadás jogával. Egy hét eltelt, de a Tagesspiegel továbbra sem közölte az írásomat.

A liberális főáramlatnak sikerült újra lelepleznie saját hihetetlen képmutatását: ha egy közép-európai ország vétózik, akkor megbontja az európai egységet, bezzeg amikor nyugat-európai kormányok vétóznak, akkor a jogukat gyakorolják. Illetve utóbbi esetben opció az is, amit a Tagesspiegel választott: egy másik ország – többnyire Magyarország – nyakába varrják a felelősséget.

🤝 Stratégiai együttműködés a GRÁNIT Bank és a Miskolci Egyetem között!

A modellváltás újabb sikeres epizódjához érkeztünk, hiszen a valódi tudástőke felhalmozása és a felsőoktatás korszerűsítése,…

Brüsszel káros szankciós politikája súlyos kihívások elé állítja hazánkat.

Magyarország azonban nem hagyja magát!

Növekedni fog a 2️⃣5️⃣. életévüket be nem töltött ️fiatalok️ adókedvezménye jövőre
Havi 7️⃣5️⃣ ezer forintos kedvezménnyel az érintettek éves adómegtakarítása megközelítheti a 9️⃣0️⃣0️⃣ ezer forint…

Emlékeztek mit, ígért Karácsony főpolgármester?

"Megéri türelmesnek lenni, mert sokkal zöldebb lesz a Blaha Lujza tér".

Sőt, nem zöld, hanem szuperzöld lesz. Nos, zöldebb nem lett, drágább annál…

Köszönet és tisztelet a Magyar Honvédségnek az emberfeletti szolgálatáért, amelyet hazánk védelme és a magyar emberek biztonsága érdekében végeznek. A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnökeként…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média