Csák János kulturális és innovációs miniszter
🟠 "Továbbra is segítjük a családokat, hogy minél stabilabban tudjanak élni.
🤱 Tavaly csaknem háromezerrel több gyermek született, mint 2010-ben."…
️ Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
️ Kötelezzük a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be, melyekből a rezsicsökkentésnek és a honvédség megerősítésének költségét fogjuk fedezni.
️ Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez.
Az energia árának emelkedésével egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a magyar családokat, de mi azt vállaltuk, hogy ennek a feladatnak háborús helyzetben is eleget teszünk.
Csák János kulturális és innovációs miniszter
🟠 "Továbbra is segítjük a családokat, hogy minél stabilabban tudjanak élni.
🤱 Tavaly csaknem háromezerrel több gyermek született, mint 2010-ben."…
A rezsicsökkentés védi
a családokat.
A kormány úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alapot.
Nekünk mindig a magyar családok az elsők! 
️“Ahogy vállaltuk, a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is meg fogjuk védeni!”
️

Köszönöm szépen a Norvég delegáció látogatását! Sok sikert kívánok Bodø városának a 2024-es Európa Kulturális Fővárosa évadhoz!
Mély fájdalommal értesültem a texasi Robb Általános Iskolában történt iskolai lövöldözésről, amelyben tegnap 19 gyermek és két felnőtt vesztette életét. A mai napon részvételemet fejeztem ki Joe Biden…
Ma is ülésezett a kormány, áttekintettük az ország gazdasági helyzetét, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul, és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet.
A kormány ezért…
Megvédjük a magyar családokat! 
Ezért a Kormány létrehoz egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alapot.
Extraprofitjuk nagy részének befizetésére kötelezzük a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, telekommunikációs vállalatokat, légitársaságokat.…
A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!