Folytatódik a munka a Parlamentben is!
Hajrá, Magyarország!
Május 9. – Európa-nap.
Az európai közösség mottója „Egység a sokféleségben”. És Magyarország ezt komolyan is gondolja.
Az ukrajnai háború kitörését követően Magyarország – bár hangot adtunk annak, hogy nem hiszünk bennük – mégis minden szankciót megszavaztunk, amely kapcsán egyetértés volt a tagállamok között. Ezzel a jelenlegi helyzetben meglátásom szerint eleget is tettük az idézett mondat első felének, akkor amikor szükség volt rá.
Most viszont, amikor a mondat második feléhez érünk, érzékelhetően vannak olyanok, akik nincsenek tekintettel a tagállamok közötti adottságbeli és ebből fakadó érdekkülönbségekre. Az olajembargó kapcsán viszont továbbra sincs elfogadható javaslat, így a magyar álláspont változatlan.
Attól azonban, hogy kiállunk a saját érdekeinkért és garanciát szeretnénk látnia Magyarország energiabiztonságra, még nem vagyunk kevésbé európaiak… Még ha egyesek azt is szeretnék, hogy így érezzünk.
Folytatódik a munka a Parlamentben is!
Hajrá, Magyarország!
Köszönünk mindent, Elnök úr! 
Az Európai Bizottság egy fontos egyházi vezetőt, Kirill orosz ortodox pátriárkát tervezi szankciós listára tenni. Egyetértünk azokkal a keleti egyházi vezetőkkel, akik ezt egy veszélyes tervnek…
Miért elfogadhatatlan az olajembargó? Szijjártó Péter Brüsszel új szankciós javaslatáról.
Dömötör Csaba Jakab Péternek: hiába kiabál, Ön pár év alatt leszalámizta, bocsánat, leparizerezte a pártját. 
Magyarország nem szavazza meg az Európai Bizottság kezdeményezését az Oroszország elleni szankciókról, mert az az országnak problémát jelent és a megoldásra nem tartalmaz javaslatot - jelentette ki…
🙅 Vajon ma Szabó Tímea, Vadai Ágnes, Gurmai Zita, Kunhalmi Ágnes, Kálmán Olga, Orosz Anna, Gy. Németh Erzsébet monoklit festve, beragasztott szájjal és…
Magyar érdekek, magyar külpolitika!
Gyors egyeztetés Szijjártó Péter miniszter úrral a Parlament ülése előtt.
A parlamenti munka előtt még egy fontos tárgyalás: tavaly állapodtunk meg a Chervon Auto járműipari vállalat első Kínán kívüli üzeméről, amely egy igazi mérföldkő az elektromos autóipar magyarországi…
Századvég: A magyarok döntő többsége nem támogatja a további szankciók kivetését Oroszországra. 