️ Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádió vendégeként biztatott mindenkit arra, hogy vegye fel az oltást, mivel még nem vagyunk túl a járványon.

️ Januárban minden hétvégén tartunk oltási akciónapokat - csütörtökön és pénteken 14:00-18:00 között, szombaton pedig 10 és 18 óra között. A karantén hossza tíz napról hét napra csökken, tünetmentesen, negatív teszttel azonban öt nap után mentesülni lehet a korlátozás alól.

Február 15-től a védettségi igazolványból oltási igazolvány lesz, amelyet az kaphat meg, akinek megvan mind a három oltása, vagy a második oltása óta még nem telt el hat hónap.

Mi egy olyan kormány vagyunk, amelyik abban hisz, hogy a gazdaság akkor működik a legjobban, ha az emberek minél szabadabban tudják követni a saját érdekeiket. Olyan infláció van egész Európában, amely eltéríti a gazdaságot a normális működésétől, ezért két irányból kell védekezni. Az egyik a bérek emelése, a másik pedig, hogy ahol lehetséges, ott megfogjuk az árak emelkedését.

A baloldal az élelmiszerárstop kapcsán is teljesen ésszerűtlen dolgokat mond, nem lehet rájuk számítani.

A népszavazás a gyermekekről szól majd. A mi álláspontunk szerint csak a szülők döntik el, hogyan akarják nevelni a gyerekeiket. Azt szeretnénk, hogy egyetlen magyar szülő se érezze úgy, hogy a gyermek nevelését elveszik tőle.

️ David Sassoli előtt tisztelgek és méltatom emberi nagyságát, személyesen írt születésnapi jókívánságát őrzöm.

️ Az Európai Parlament volt elnökét ma 12 órakor temetik Rómában. A gyászszertartás az…

Az élelmiszeripar fejlesztése a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja. Legfontosabb célunk a helyi gazdaság, a helyi emberek támogatásával megerősíteni a magyar vidéket, ami tolóerőt ad az egész…

2022. január 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti fiataloknak, ez 22 százalékos pluszt jelent majd a számukra a jövedelmükben.

👉 Azokat a fiatalokat is érinti az…

“Hogyha valaki hozzányúl a gyerekeinkhez, kikaparom a szemét.”

Miközben Európában tovább emelkednek az energiaárak, Magyarország védi a családokat.
Az élelmiszerárstop célja, hogy egyes alapvető élelmiszerek árának megfékezésével további terheket vegyen le az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média