Tegnap Szlovákia volt a díszvendég a világkiállítás nemzeti pavilonjában, ahol lehetőségem nyílt személyesen is megköszönni Samuel Vlčan miniszternek, hogy Szlovákiát is a kiállítóink között köszönthetjük a világkiállításon. Ministerstvo pôdohospodárstva a rozvoja vidieka SR

Ezután köszönetet mondtunk Bors Richárd szakmai igazgatóval Kovács Ferencnek, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetőjének és a tájegységi fővadászoknak a világkiállítás sikere érdekében tett áldozatos munkájukért: közreműködésük révén nyílt lehetőség megalkotni a hullajtott agancsokból épített Totemet; továbbá országunk vadgazdálkodásának eredményességét és a magyar vadászterületek kiváló élőhelyi adottságait is az általuk összegyűjtött trófeákon keresztül tudjuk bemutatni a G pavilonban.

Meglátogattam a Történelmi Lovas Egyesületet is, akik ma 11:30-tól, vasárnap pedig 10:30-tól látványos bemutatót tartanak a Kincsem Parkban.

Soponyán pedig délután elindítottuk a CACIT nemzetközi mindenesvizsla főversenyt Szentpéteri Sándor helyettes államtitkárral és Sándor Gyulával, az OMVK kinológiai szakbizottságának elnökével.

A hétvégén is várjuk Önöket négylábú kedvenceikkel együtt 10 és 19 óra között a HUNGEXPO-n és vidéki helyszíneinken egyaránt!

Érezhetően jobban teljesítenek a szakképzésben tanulók!

A szeptemberi országos kompetenciamérés első eredményei meggyőzően igazolják, hogy a kormány szakképzési stratégiája működik.

A legutóbb…

Napló/1393: Nagy érdeklődés, elismerő vastaps fogadta a helybéli Heinrich Gábor Az örökség című könyvének bemutatóját a lakiteleki könyvtárban.

️ Brunszvik Teréz megemlékezés és családi nap Vácdukán. Brunszvik Teréz megalapította az első magyar óvodát, mi a nyomdokain haladva tíz év alatt 15 ezer új óvodai férőhelyet hoztunk létre.

A Magyar Kormány támogatásának köszönhetően Csíkszeredában átadtuk az új csángó kollégiumot és öt lélegeztetőgépet a Megyei Sürgősségi Kórháznak.

Nem vártuk meg hogy a szánkba repüljön. Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Húsgalamb Program. A 80. OMÉK-on már a vásárlók is a kezükbe vehették az első vákuumcsomagolt húsgalamb-combot és mellet.…

Karácsony, a balfék haver annyira ciki lett, hogy Gyurcsány leszedte a színpadról. De nem baj! Gyurcsány kalapjában van másik! Mindegy, ki kerül a kirakatba, a főszerepben úgyis…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média