️ Az éjjel megrohamozták a migránsok a déli határt. Homorúdnál tizennyolc, Szegednél huszonnyolc migránst fogtak el éjjel, illetve a hajnali órákban.

️ A határsértők számának növekedését jól szemlélteti, hogy míg 2020 első nyolc hónapjában 20 300 határsértőt tartóztattak fel, idén augusztus végéig 65 693-at. És ebben az Afganisztánban kialakult helyzet miatt várható növekedés még nem is mutatkozik.

De más szempontból is érdekes az afganisztáni kérdés. Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ös, sokat kritizált, gyakran szélsőségesnek minősített és más negatív jelzőkkel illetett álláspontja az illegális bevándorlás kapcsán lassan európai mainstream-é válik. Az afganisztáni helyzet szép lassan ráébreszti az európai vezetőket arra, amit mi, az Európai Unió külső határainak vődéiként már 2015-ben is mondtunk: a migráció nem emberi jog, a tömeges illegális bevándorlás elleni fellépéshez pedig műszaki határzár szükséges.

Érdekes azt látni, hogy a velünk egyetértők, akik már építettek műszaki határzárat vagy épp most tervezik azt, sokkal kevésbé voltak/vannak kitéve politikai támadásnak, mint mi voltunk anno. A támadóktól bocsánatkérésre természetesen nem számítunk, naivitás lenne. Az út kitaposása sosem egyszerű, azonban a fenti példa jól mutatja, hogy érdemes vállalni a vitákat és kiállni saját magunkért.

️ A főpolgármester egy utakat ábrázoló gyermek játékszőnyeget és kisautókat kapott, hogy először ezen gyakorolja a közlekedés szervezést.

Karácsony Gergely hozzá nem értése és a baloldali…

Kőrös Gusztávot volt DK-s politikust a Pécsi Ítélőtábla 10 év börtönre ítélte másodfokon.

A bűnöző baloldali politikus még 2017-ben magas rangú minisztériumi tisztviselőnek adta ki magát, aki…

A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.
A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.

A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak…

Karácsony Gergely hozzá nem értése és a baloldali városvezetésnek köszönhetően a főváros mára teljesen elesett.

️ Sajnos be is bizonyosodott: iskolakezdésre teljesen dugóba fulladt a Gyurcsány…

Holnap a Brain Barjövőfesztiválon Bruno Maçãesszel, napjaink legfelkapottabb geopolitikai elemzőjével és Anatol Lievennel, a „Nemzetállam és klímaváltozás" című bestseller szerzőjé…

Újra elérhető a lepárlási támogatás!
️Az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében 1,5 milliárd forintos keretösszeggel lepárlási támogatást biztosít a borászatok számára!
☝️A támogatásnak…

Interjú a Magyar Katolikus Rádióban .
Hatalmas szükség van a társadalom lelki épülésére. Ehhez a folyamathoz nyújt óriási segítséget az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus magyarországi…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média