Az Eszterházy Károly Egyetem hazatért. Új fenntartója az Egri Főegyházmegye!
Szél Bernadett képviselő asszony szerint ufóhívő alufóliasisakos propagandista vagyok, amiért szerintem Lewis Hamilton és Sebastian Vettel megszólalásai a gyermekvédelmi törvény kapcsán alaptalanok, és jól példázzák, hogy hogyan is működik a Magyarországgal szemben évek óta lejárató kampányt folytató hálózat.
Mesterházy Attila képviselő úr pedig arra a következtetésre jutott Lewis Hamilton megnyilvánulásából, hogy „az Orbán-kormány leváltására szavaz.”
1️⃣ Először is tisztázzuk, hogy nem állítottam, hogy bármilyen hálózat tagjai lennének, csupán azt, hogy a Magyarországot nem szívlelő hálózat hatással van az említett sztársportolókra is, akik pedig népszerűségük okán könnyen tudják befolyásolni a közvéleményt. Olyan ügyekben is, amelyek esetén megkérdőjelezhető az informáltságuk. Épp úgy mint Mesterházy Attilának a magyarországi választójog területén.
️ De úgy látom elég jól teljesítünk mi, ufóhívő alufóliasisakos propagandisták, nemzetközi szinten is.
2️⃣ Bernie Ecclestone – aki 1978-tól 2017-ig a Formula–1 autóverseny-sorozatot irányító cégcsoportok legfontosabb vezetője volt – idén márciusban úgy nyilatkozott, hogy szerinte a Black Lives Matter mozgalom felhasználja Lewis Hamiltont. Ecclestone elmondása szerint Hamilton édesapjának jelezte, hogy jobb, ha fia óvatos lesz, mert „kihasználják őt azok az emberek, akik támogatják ezt a Black Lives Matter-t, és rengeteg pénzt csinálnak vele. És senki sem tudja, hogy ez hová megy.”
️ Persze elképzelhető, hogy a sportolók csak saját értékeik mellett állnak ki. Ugyanakkor ezt némileg megkérdőjelezni látszik, hogy a Bahrain-i nagydíjon ez még közel se volt ennyire fontos ügy. Mindenesetre izgatottan várjuk a decemberi Szaúd-arábiai Nagydíjat.
Az Eszterházy Károly Egyetem hazatért. Új fenntartója az Egri Főegyházmegye!
Így kell ezt!!!
Először az altatás, aztán amikor mindenki azt hiszi, hogy vége van, jöhetnek a bravúrok!
Bravó, Elek Gábor! Bravó, Lányok!
Bent vagyunk a legjobb nyolc között az olimpián!
Szép volt lányok! 
Tüttő "tender királynő" Kata a nehéz és eredményekkel teli budapesti munka után egy kis pihenéssel tölti napjait egy görög luxus szigeten, ahol természetesen a gyrosos sajtos tejfölös lángos mellett…
A nemzeti konzultáció a járvány utáni életünk szinte összes fontos kérdését érinti.
Hallgassuk meg egymást! Kérem, töltsék ki a nemzeti konzultációt, hogy a legnagyobb egyetértésben hozhassuk meg a…
Hallgassuk meg egymást! Kérem, töltsék ki a nemzeti konzultációt // Let’s hear one another out! Please complete the National Consultation
Hallgassuk meg egymást, töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációs kérdőívet!
Hallgassuk meg egymást! Kérem, töltsék ki a nemzeti konzultációt // Let’s hear…
Magyar zöld-export lehetőségek a Nyugat-Balkánon! 
️
2021. augusztus 6-án, 14 óráig lehet támogatási kérelmet benyújtani a nyugat-balkáni régióban megvalósítandó klímavédelmi beruházás-előkészítő,…
A spanyolok szombati és a svédek mai legyőzésével továbbjutottunk a “halálcsoportból”! 💪 Bent vagyunk a legjobb nyolc között az olimpián! Szép volt lányok! 
MTI
Tiszteljük és támogatjuk a családokat. Ma kezdődött el az anyatejes táplálás hete.
Egyetértési pontokat kell keresnünk a legfontosabb kérdésekben
🤝
Az országot meg kell erősítenünk és ebben mindenki véleményére számítunk.
Én már kitöltöttem a Nemzeti Konzultációt!
Önök kitöltötték már…