A gazdaság újraindítása a nyár közepén sem állhat meg, fontos ügyekről tárgyalt a Gazdasági Kabinet:👇
A köznevelési intézmények felújított tantermeibe, tornatermeibe és tanuszodáiba új bútorok és…
Tegnap hosszasan beszélgettem a gyermekvédelmi népszavazásról a BBC Two riporterével, Emily Maitlis-szel.
A gyermekvédelem és a családvédelem mindig is az Orbán-kormány politikájának középpontjában állt.
Csupán a nemzetközi média és néhány LMBTQ-csoport az, amelyik fenyegetésként tekint erre a népszavazási kezdeményezésre és az új gyermekvédelmi intézkedésekre. Ez valójában nem fenyegetés; ez csak azoknak a jogoknak, a családok alapvető jogainak a megerősítése, amelyeket nemzetközi szerződések garantálnak és a magyar alkotmány is szentesít.
Nem fogjuk hagyni, hogy az európai intézmények lopakodó módon megpróbálják elvenni alkotmányos rendszerünk jogi aspektusait, jogi elemeit.
Büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amelyeket az elmúlt tíz évben elértünk − a gazdasági eredményekre, a foglalkoztatási adatokra, az országba érkező beruházásokra. A magyar emberek akarata szerint cselekszünk, és ez sikeresnek bizonyult az elmúlt tíz évben.
A BBC Newsnight összeállítása a beszélgetésről magyar felirattal alább tekinthető meg.
A gazdaság újraindítása a nyár közepén sem állhat meg, fontos ügyekről tárgyalt a Gazdasági Kabinet:👇
A köznevelési intézmények felújított tantermeibe, tornatermeibe és tanuszodáiba új bútorok és…
Mi, magyarok 
„Mi mindig csak a pályán akarunk eredményeket elérni” - Diószegi László. Hajrá Sepsi OSK!
„Szövetségbe forrt…”
Már harcjárműveket is tesztelnek a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályán. Extrém körülmények között vizsgálják a mászóképességet, a kezelhetőséget és a tartósságot. A tesztpálya mellett épül a Lynx…
A kormány Nemzeti Konzultációt indított a járvány utáni életről, ami tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat pedig augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek.
✍️ Mondjátok el Ti is a véleményeteket…
Cseh Katalin ügye a baloldali kétszínűség iskolapéldája: a momentumos EP-képviselő egy olyan családi céget vezetett 2013 és 2018 között, amely arra hivatkozva nyert uniós pénzeket, hogy a 2024-es…
Épül-szépül az Esterházy-kastély.
Bóka István polgármester úrral ma délután bejártuk a reformkori városrész legrégebbi műemlék épületét.
Az építkezésen jó ütemben haladnak a munkálatok, jelenleg a tető…
Kutyajacuzzi, és ebwellness!
Ugyan nem egy méhlegelő, vagy darázsgarázs, de legalább a féléves kutyánk örül. 

Ismét Gyurcsány Ferenc akar visszakapaszkodni a hatalomba, amihez felhasználja a teljes baloldalt.
Korrupt kormányzás, adóemelések, megszorítások, tömeges munkanélküliség és a családi támogatások…